(Fotó: Gergely Szilárd)
Megalakulásának 20. évfordulóját nagyszabású gálaműsorral ünnepelte a Pántlika Néptáncegyüttes. A rendezvényen a talpalávalót a Bojtár húzta.
- A Pántlika 2002-ben a Kanizsa Táncegyüttes tagjaiból alakult a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház művészeti csoportjaként. Az alapító tagok közül hárman még mindig aktívan táncolnak a néptáncegyüttesben - mondta Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója. Hozzátette: a táncosok szívügyüknek tekintik a magyar néptánc népszerűsítését, a hagyományok, a nemzeti kultúra megismertetését és tovább örökítését a fiatal generáció számára.
A 20 éves fennállását ünneplő Pántlika az elmúlt években számos felkérésnek tett eleget, öregbítve ezzel Nagykanizsa hírét határon innen és túl. A Néptáncegyüttes repertoárja főleg magyarországi és erdélyi táncokból áll, ezek közül többet is bemutattak a jubileumi gálaműsoron. A közönség egyebek mellett kalotaszegi, sárközi és zalai táncokat is láthattak.
Régi problémát orvosolnak a szakemberek.
Pontosan tetten érhető, miként folyik el a pénz a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél - jelentette ki Radics Bálint, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki az önkormányzati cég közfeladatot ellátó tevékenységét vette górcső alá.
Emellett három új járdakapcsolatot is kialakítanak a nemrég megépült sportcsarnok irányába, hogy minden oldalról jól megközelíthető legyen a Kanizsa Aréna.
Két intézményben is elkezdődnek a felújítási munkák.
A munkaterületet hamarosan átadják a kivitelezőnek és várhatóan az ősz folyamán el is készül a beruházás.
A Petőfi utcai beruházás a Kormánytól kapott 588 millió forintos fejlesztési forrásból valósul meg.
Tíz csapat vett részt a 17. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválon, mutatjuk a főzőverseny eredményét.
A Kanizsa Aréna melletti zöldterületen alakítják ki az új játszóteret.
A komplex képességfejlesztés elengedhetetlen a 21. században.
Csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése kezdődik hamarosan a miklósfai városrészben.
Senkit sem zavar az elhanyagolt belváros képe?!
Hamarosan indul az 588 millió forintos kormányzati támogatásból finanszírozott fejlesztések második üteme.
Sokan voltak a 17. Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál mai rendezvényein is.
Rövid videós beszámoló a 2023-as Bor és Dödölle Fesztiválról.
Kamarai díjakat is átadtak a rendezvényen.
Az idei immár a 17. a sorban.