Kanizsa - 2022. december 06., Kedd
#Nagykanizsa #Zalakomár #Mikulás #ajándékcsomag

A rászoruló kanizsai és zalakomári gyerekekhez már hétvégén megérkezett a Mikulás

A rászoruló kanizsai és zalakomári gyerekekhez már hétvégén megérkezett a Mikulás

(Fotó: Zalakocka)

Aki kipucolta a cipőjét és jó volt egész évben, annak ma kedveskedik a mikulás – a rászoruló kanizsai és zalakomári gyerekekhez már hétvégén megérkezett a nagyszakállú.

Ismét Kanizsán és Dél-Zalában jótékonykodott Zsolti gazda és édesapja. Gáspár Zsolt és idősebb Gáspár Győző a Ligetkuckó Közösségi Házban, valamint Zalakomárban adott át ajándékokat a rászoruló családok gyermekeinek. Az adományozás mellé Mikulás napi ünnepséget szervezett a Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete mindkét helyszínre. 

- Szívfájdalmunk, hogy sokan azzal vádoltak meg bennünket, hogy csak a választást megelőző kampányban adományozunk. A mostani alkalom is rácáfol erre, hiszen Nagykanizsán 186, Zalakomárban pedig 217 gyerek kapott mikuláscsomagot - mondta Tejfel József, a DRVE elnöke.

A Gáspár család 20 éve folyamatosan jótékonykodik, a tavaszi választáskor azonban azzal támadták őket, hogy csak a kampány idején teszik ezt – emlékeztetett Gáspár Zsolt, aki hozzátette, adományozáskor mindig beszélget is a rászorulókkal, akiket igyekszik motiválni is.

- Mindenki láthatja: nincs kampány, mégis jövök édesapámmal. 20 éve adományozunk,  politikától függetlenül, amikor csak tehetjük - tette hozzá Gáspár Zsolt.    

202212061949_20221203_150612.jpg (1257×943)(Fotó: Zalakocka)

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is azt hangsúlyozta, hogy a DRVE folyamatosan gondoskodik a rászorulókról, a Gáspár család pedig rendszeresen hoz adományt a térségbe. 

- Köszönöm a Gáspár-családnak, hogy újra itt vannak, hisz az elmúlt időszakban többször is ellátogatták Nagykanizsára, s nem csak a városban, hanem a környéken élő roma gyerekeknek, családoknak ajándékcsomagokkal kedveskedtek - mondta Cseresnyés Péter, aki köszönetet mondott a Szabadics-családnak is, amely Mikuláskor évek óta mintegy 100 gyereknek okoz örömet ajándékokkal. 

 

 

Még érdekes lehet ...


2025. március 26., Szerda

Szavazz te is a Csónakázó-tóra!

Nagykanizsa természetes ékszerdoboza.


2025. március 25., Kedd

Zalakocka Aktuál

Podcast sorozatunkban az aktuális közéleti, gazdasági, politikai témákat boncolgatjuk, elemezzük.


Lesz ma egy rendezvény, ahol mindent megtudhatsz erről a betegségről

A betegek számára ételkóstolóval indul a program.


2025. március 24., Hétfő

Dömötör Csaba: Magyar Péter és a Tisza nem a magyarok érdekeit képviseli Brüsszelben (Galériával!)

A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.


A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére (Galériával!)

Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.


2025. március 23., Vasárnap

Hol vagy, tavasz?

Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.


2025. március 21., Péntek

Ma van az erdők nemzetközi napja

Elültették a korai juhart az időspirálba.


2025. március 20., Csütörtök

A kimagasló szakmai tevékenységet díjazták

Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.


2025. március 16., Vasárnap

Polgári est Dömötör Csabával

Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.


2025. március 15., Szombat

Az önkormányzattól függetlenül emlékeztek

Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”


Van hová fejlődni...

Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.


2025. március 14., Péntek

Gyönyörű, méretes pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.


2025. március 13., Csütörtök

Ezt tudnod kell: így zajlik a lomtalanítás Nagykanizsán!

Minden fontos információ egy helyen.

+