(Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Facsemetéket ültettek a Corvin utcai Manóvár Bölcsőde udvarára. Az épület teljes körű felújításakor az elöregedett fákat ki kellett vágni, most ezeket pótolták. A választás az utcában jellemző vörös tölgyre esett, a majd árnyakat adó növényeket a Zalaerdő ajánlotta fel a bajcsai csemetekertből.
Szabó Szilárd önkormányzati képviselő karolta fel elsőként az ügyet, hogy a jövőben legyen majd árnyék a bölcsi udvarán játszó gyermekek számára.
- A felújításkor sajnos azzal kellett szembesülnünk, hogy a balesetveszély miatt az elöregedett fákat ki kellett vágni. Az épület átadásakor kopár volt az udvar, azonban úgy gondoltuk, hogy fontos, hogy a későbbiekben legyen árnyék, ami alatt a kicsik sokkal kellemesebben tudják majd tölteni az idejüket - tette hozzá Szabó Szilárd.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő kiemelte, az erdőgazdaságra mindig számíthatnak a kanizsaiak és a dél-zalaiak.
- Szeretném megköszönni Rosta Gyula vezérigazgató úrnak nemcsak ezt a mai támogatást, hanem azt is, hogy az elmúlt időszakban a választókörzetemben több alkalommal segítette facsemeték felajánlásával a fásítást - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.
(Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Balogh László polgármester is segített elültetni a csemetéket.
- Örülök annak, hogy a bajcsai csemetekertben több mint 10 millió csemete van, tehát minden belhoni magyar ember kaphatna 1-1 csemetét. Hiszem azt, hogy Nagykanizsa nemcsak az 50 ezer árvácska, hanem akár 50 ezer újonnan ültethető, szép fa városa is - mondta Nagykanizsa polgármestere.
Lukács Erika, a kanizsai egyesített bölcsőde intézményvezetője örül az összefogás eredményének, s egyben köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult a bölcsőde környezetének szépítéséhez.
Az Egylet Pincében tartott találkozón a politikus a vereség feldolgozása mellett az összetartás és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozta.
Előbb lezárásra, majd végleges átalakításra kerül sor a régi kosaras piac területén, így az autósok élete még nehezebbé válik.
Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.
Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?
Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.