Kanizsa - 2023. február 05., Vasárnap
#Nagykanizsa #PENdroid #informatikai verseny

Két kanizsai csapat is döntős volt az idei PENdroidon

 Két kanizsai csapat is döntős volt az idei PENdroidon

(Fotó: Gergely Szilárd)

Két kanizsai diákokból álló programozó-fejlesztő team, a BLG és a Cserháti egy-egy csapata is bejutott a PENdroid informatikai verseny tízes döntőjébe, amelyet a múlt héten rendeztek Nagykanizsán. A Pannon Egyetem kanizsai központjának országos megmérettetését már kilencedik alkalommal hirdették meg középiskolások számára. 

Dr. Jaskó Szilárd tanszékvezető, egyetemi docens elmondta, a verseny az ipar számára hasznosítható és önfejlesztő tudás erősítését helyezi középpontba, elsősorban játék applikációk programozásán keresztül. Hozzátette, az értékeléskor több szempont is számít.

202302051045_NKGPEN-9.jpg (1500×1001)Dr. Jaskó Szilárd tanszékvezető, egyetemi docens (Fotó: Gergely Szilárd)

- Az egyik az ötlet, a másik az informatikai megvalósítás, a harmadik pedig a kidolgozottság. Ezeket a szempontokat különböző szakemberek értékelik, és épp ezért nincs abszolút célfókusz, ami elviheti a szoftvert valamilyen irányba az értékelés során. Ilyen az élet is, hiszen nem tudhatjuk, hogy egy szoftver sikeressége min fog múlni. Lehet, hogy egy teljesen egyszerű szoftver többmilliós letöltést hoz egyszerűen csak azért, mert szórakoztató - tette hozzá dr. Jaskó Szilárd. A tanszékvezető szerint egy igazán jó szoftverben az értékelési szempontok harmonikusan jelen vannak, ezért is próbálnak a verseny során elsősorban ezekre odafigyelni. 

27 csapat jelentkezett az idei  PENdroidra, amelyre érkeztek Debrecenből is diákok. Két online forduló volt, a legjobb 10 csapat jutott a döntőbe.  

202302051046_NKGPEN-6.jpg (1500×1001)(Fotó: Gergely Szilárd)

Magyar Dániel, a Cserháti-technikum 11. évfolyamos diákja már egészen kiskora óta érdeklődik az informatika iránt. A versenyen csapattársával –az idei témának, a válságoknak megfelelően – poszt apokaliptikus játékot hozott létre.

- Ezzel akartuk szemléltetni, hogy ha túl sokáig háborúzik az emberiség, akkor hova juthat a Föld, illetve a Naprendszerünk sorsa - mondta a fiatal.  

Az idei győztes a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata lett, a blg-sek a nyolcadik, míg a cserisek a kilencedik helyen végeztek.

Még érdekes lehet ...


2024. április 16., Kedd

Óriási szabadtéri bulival készül a NagyON Kanizsa Egyesület

A Csónakázó-tónál lévő kisszínpad környékén május 1-jén már 15 órától várják a kanizsaiakat.


Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Hamis számlák, fiktív szerződések, kamu minőségbizonyítvány.


2024. április 15., Hétfő

Van már hol parkolni

Régi problémát orvosoltak a palini általános iskolánál.


2024. április 12., Péntek

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Április 16-án, kedden 17.30-kor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület Polgári Est sorozata.


Fölényeskedtek, most pedig mélyen hallgatnak

Több kérdés is felvetődik a víztorony-ügy kapcsán.


2024. április 11., Csütörtök

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Bemutatta jelöltjeit a Fidesz-KDNP Nagykanizsán.


2024. április 10., Szerda

Jogsértő volt a közbeszerzés érvénytelenítése

A jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a Vízműre.


2024. április 09., Kedd

Mi a célja az ÉVE aláírásgyűjtésének?

Bene Csaba: a lakosság félrevezetése helyett a város valós problémáival foglalkozzon az ÉVE.


A felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

Balogh László polgármester példát mutat.


2024. április 08., Hétfő

Jól szerepeltek a Batthyány-gimnázium tanulói

Az iskola diákjai a tavasszal több versenyen is kiemelkedően szerepeltek, most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.


Régi házat vásároltak, amit felújítanának

Segítséget remél a koncerttől az Alapítvány az Autista Gyermekekért.


Mindkét választás komoly téttel bír

Beszélgetés Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.


2024. április 07., Vasárnap

Miklósfa a répa hazája

22. alkalommal rendezték meg a városrész gasztrofesztiválját.


2024. április 05., Péntek

Vajon elégedettek-e a nagykanizsaiak?

Elégedettek a nagykanizsaiak?


A NagyON Kanizsa Egyesület ismét benyújtja kérelmét

A helyszín biztosítására vonatkozó kérelmet először napirendre sem vette a dr. Fodor Csaba vezette tulajdonosi bizottság.


„Országjáró” a Kossuth Rádióval Kanizsán és Miklósfán

A műsor szombaton 10-től délig, majd délután fél 3-tól fél 6-ig lesz hallható.


2024. április 03., Szerda

Vezetőváltás a PEN-en Nagykanizsán

Dr. Kaszás Nikoletta helyét Gerencsérné Dr. Berta Renáta veszi át.

+