Cseresnyés Péter, Deme Dávid, Horváth Péter és Balogh László (Fotó: Gergely Szilárd)
Leírhatatlan mindaz, ami Törökországban, a földrengés helyszínén fogadott minket – mondta Deme Dávid tűzoltó zászlós és Horváth Péter tűzoltó főtörzsőrmester, akik a HUNOR mentőcsoport tagjaként nemrég érkeztek haza, s akiket csütörtökön Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő köszöntött a hivatalban.
A két kanizsai tűzoltó elmondta: a földrengés egyik epicentrumában, a 400 ezres Antakya városában végeztek mentési feladatokat a magyar alakulat tagjaként. Ott tartózkodásuk alatt összesen 17 embert, köztük 3 gyermeket hoztak ki élve a romok alól.
– A városban szinte valamennyi épület megrongálódott, többségük össze is dőlt - mesélte Deme Dávid, aki hozzátette: a városban se vezetékes ivóvíz, sem pedig áram nem volt, a hajléktalanná vált emberek az utcán, a romok mellett gyújtottak tüzet, nehogy megfagyjanak, éjszakánként ugyanis –5 –10 Celsius fok volt.
– Sajnos, a túlélők mellett 29 halottat is találtunk a romok alatt, előfordult olyan eset, hogy a szülők napokig a halott gyermekük mellett feküdtek, várva a szabadulást – árulta el Horváth Péter, aki elárulta: a mindent elpusztító földrengést követően több száz utórengést észleltek, volt olyan, amikor hullámzott a lábuk alatt a föld.
A két bátor tűzoltót csütörtökön Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő fogadta a hivatalban, s gratulált a hősies helytálláshoz.
Cseresnyés Péter hangsúlyozta: ismét bebizonyosodott, hogy a magyarokra lehet számítani, ha valahol a világban segítségre van szükség, ráadásul a magyar mentőcsapat felkészültsége, profizmusa nemzetközi viszonylatban is párját ritkítja.
Deme Dávid és Horváth Péter egy hétvégi wellness pihenésre jogosító kártyát is kapott, amit Balogh László polgármester az önkormányzat keretéből, illetve a zalakarosi MenDan Hotel ajánlott fel a két kanizsai tűzoltónak.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.
A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...
A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.
Kivételes összefogással rakták le a dél-zalai városban a felsőoktatás alapjait
Ha nem tudunk érkezni a foglalt időpontunkban, töröljük azt.
Egy több mint 120 éves borotválkozó tükör a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban.