A jubileumi évfordulót gálaműsorral ünnepelték az iskola egykori és jelenlegi pedagógusai, diákok és szülők (Fotó: Gergely Szilárd)
Gálaműsorral ünnepelték meg a Bolyai-iskola 7 évtizede tartó működését. A diákok, egykori és jelenlegi pedagógusok, valamint a szülők az Erzsébet téri épület és az iskola történetét, továbbá Bolyai János életét, munkásságát is megismerhették az esten, amelyen korábbi és mostani tanulók léptek fel színes műsorral.
Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója Bolyai Jánost a magyar tudomány egyik legkiemelkedőbb alakjának nevezte, s hozzátette, a névadó zseni és igazi polihisztor is volt, hiszen nemcsak zseniális matematikus volt, hanem a fizika területén is kiemelkedőt alkotott, a gravitációértelmezési munkásságával majdnem egy évszázaddal megelőzte Albert Einsteint; de zeneelméleti és filozófiai tevékenysége is egyaránt jelentős, sőt, hadmérnökként részt vett a temesvári erőd korszerűsítésében is.
Az iskolának otthont adó épület a 18. század közepén épült, volt uradalmi vendégfogadó, működött benne bíróság és ügyészség, 1943-45 között internáló tábor, majd 1952-ig rendőrakadémia. A város főterén található épület 70 éve Nagykanizsa közoktatását szolgálja.
Cserti-Czuppon Anita tagintézmény-vezető hangsúlyozta, az iskola jelenét és jövőjét közösen alakíthatják a gyerekek, a szülők és a pedagógusok, mert szerinte egy jól működő oktatási intézményhez erre a hármasra van szükség, s arra, hogy meglegyen az egymás iránti tisztelet, megbecsülés, megértés és a szeretet.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?
A kanizsaiak 5 éve várják az ügyfélszolgálati központot és a nyilvános illemhelyet.
A teljes adás elérhető a Zalakocka podcastfelületein – érdemes meghallgatni!
A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kitüntetés odaítélését.
Aznap zárva lesznek a háziorvosi-, a fogorvosi- és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak.