(Fotó: honvedelem.hu/Kormány Gábor)
Csaknem ötvenen vonultak be március 13-án, hétfőn, az MH 5. Területvédelmi Ezred három kaposvári, nagykanizsai és pécsi zászlóaljaihoz. A leendő szerződéses legénységi állományú katonákkal egy időben az Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) jelentkezők is az egységes alapkiképzési programot teljesítik az elkövetkező hetekben.
Kátai Róbert alezredestől, a területvédelmi ezred parancsnokhelyettesétől megtudtuk: nem véletlenül érkeztek egyszerre a laktanyákba a leendő szerződésesek, illetve ÖKSZ résztvevői, alapkiképzésük ugyanis megegyezik az első nyolc hét során.
„Ezt követően válik szét a felkészítés. A szerződésesek az alakulatoknál folytatják a szakfelkészülésüket, az Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezők pedig választhatnak, hogy maradnak a területvédelmi zászlóaljaknál lövész szakkiképzésre, vagy műveleti besorolású katonai szervezetnél kapják meg az adott alakulat profiljába vágó felkészítést”– mondta Kátai alezredes, hozzátéve:
az egységes alapkiképzési programot azért vezették be, hogy minden magyar katona – legyen akár szerződéses vagy tartalékos – ugyanazokat az alapokat sajátíthassa el, s így mindenki ugyanarról a szintről indulva folytathatja a kiképzését.
(Fotó: honvedelem.hu/Kormány Gábor)
Az újoncok – az ezred mindhárom zászlóaljánál – a katonai szervezetekkel megkötött szerződések aláírását követően megkapták egyenruháikat, s már a délutáni órákban megkezdődtek számukra a foglalkozások.
Az ÖKSZ egyik hozadéka a 16, 32 vagy 64 plusz pont a felsőoktatásba való jelentkezésnél. A 16 ponthoz a nyolchetes alapkiképzés után helyben, a területvédelmi köteléknél alap lövész szakfelkészítésen kell részt venni, 32 pont egy műveleti besorolású alakulatnál, szakkiképzésben való részvétel után jár, a 64 ponthoz pedig további fél év szolgálat szükséges, amelyet szintén műveleti besorolású alakulatnál kell teljesíteni.
(Forrás: honvedelem.hu)
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.