Kanizsa - 2023. április 03., Hétfő
#Nagykanizsa #tuningtalálkozó #szlalomverseny

Benzingőz és gumifüst (galériával)

Benzingőz és gumifüst (galériával)

33 járművel neveztek az ügyességi versenyre (Fotó: Gergely Szilárd)

Találkozót rendezett az autók és motorok szerelmeseinek a Cars Fanatic Club Zala. Az eseményre több mint 150 járművel érkeztek az ország szinte minden részéből a Kanizsa Arénához.

A rendezvényen autós ügyességi verseny is várta a résztvevőket, ezen 33 nevező állt rajthoz. A közönség legnagyobb örömére autóval, quaddal és gokarttal is megmérettették magukat a jelentkezők.

A találkozó ritkaságai között volt például egy Simson Schwalbe, ami egy grillezővé alakított utánfutót húzott maga után. Az érdeklődők megcsodálhattak egy 1969-es Dodge Chargert, egy 1970-es Fiat 124 sport coupét, de egy nyújtott amerikai limuzint is.  

A kiállított járművek között a keleti és a nyugati blokk youngtimereit és mai autókat is lehetett látni. 

A szervezők mindenkitől azt a visszajelzést kapták, hogy a jövőben is rendezzék meg az eseményt.

A lenti galéria első két képét (a ságra Charger és a kék 124-es) készítette Photo by Szasza. Köszönjük! A többi fotó Gergely Szilárd.

 

 

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. április 18., Csütörtök

Cseresnyés Péter: most éppen az eszteregnyei lombkorona sétányról hazudozik az ÉVE

A Horváth Jácinték által kreált ügyet ráadásul már az országos sajtó is felkapta.


Összefügg az uniós és az önkormányzati választások tétje

Dömötör Csaba államtitkár volt a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozatának legutóbbi vendége.


2024. április 17., Szerda

Tavasz van

Megérkezett az eső és a lehűlés Nagykanizsára.


2024. április 16., Kedd

Óriási szabadtéri bulival készül a NagyON Kanizsa Egyesület

A Csónakázó-tónál lévő kisszínpad környékén május 1-jén már 15 órától várják a kanizsaiakat.


Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Hamis számlák, fiktív szerződések, kamu minőségbizonyítvány.


2024. április 15., Hétfő

Van már hol parkolni

Régi problémát orvosoltak a palini általános iskolánál.


2024. április 12., Péntek

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Április 16-án, kedden 17.30-kor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület Polgári Est sorozata.


Fölényeskedtek, most pedig mélyen hallgatnak

Több kérdés is felvetődik a víztorony-ügy kapcsán.


2024. április 11., Csütörtök

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Bemutatta jelöltjeit a Fidesz-KDNP Nagykanizsán.


2024. április 10., Szerda

Jogsértő volt a közbeszerzés érvénytelenítése

A jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a Vízműre.


2024. április 09., Kedd

Mi a célja az ÉVE aláírásgyűjtésének?

Bene Csaba: a lakosság félrevezetése helyett a város valós problémáival foglalkozzon az ÉVE.


A felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

Balogh László polgármester példát mutat.


2024. április 08., Hétfő

Jól szerepeltek a Batthyány-gimnázium tanulói

Az iskola diákjai a tavasszal több versenyen is kiemelkedően szerepeltek, most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.


Régi házat vásároltak, amit felújítanának

Segítséget remél a koncerttől az Alapítvány az Autista Gyermekekért.


Mindkét választás komoly téttel bír

Beszélgetés Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.


2024. április 07., Vasárnap

Miklósfa a répa hazája

22. alkalommal rendezték meg a városrész gasztrofesztiválját.

+