V. Németh Zsolt államtitkár a konzultáción arról beszélt, hogy a kormányzat a következő időszakban évente minimum 100 milliárd forintos keretet biztosít az elöregedett csővezetékek cseréjére (Fotó: Gergely Szilárd)
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara meghívására érkezett pénteken Nagykanizsára V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, hogy helyi vízipari cégekkel és szolgáltatókkal egyeztessen a szektort érintő kormányzati elképzelésekről.
A konzultáció keretében először a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kendli Richárd vázolta azokat a nehézségeket, melyek a vízműveket érintik, így többek között szólt a magas energiaárakról, az alacsony fizetésekről és az elöregedett víziközmű-hálózatról. Ezt követően Borsos Krisztina, a Hidrofilt Kft. ügyvezetője számolt be a cég legújabb technológiai fejlesztéseiről, majd Gerencsérné dr. Berta Renáta, a Soós Ernő Kutató-Fejesztő Központ víztechnológiai kutatócsoportjának főigazgató-helyettese tartott előadást a legújabb eljárásokról, kutatásokról.
V. Németh Zsolt államtitkár az elhangzottakra reagálva hangsúlyozta: a kormányzat tisztában van a vízművek nehéz helyzetével, ezért is ajánlotta fel az integráció lehetőségét az állami holdinghoz.
Emellett szilárd elhatározás van abban a tekintetben is, hogy igazságosabb vízdíjrendszert alakítsunk ki, jelenleg ugyanis Magyarországon 4 ezer féle vízdíj van hatályban - árulta el az államtitkár, aki hozzátette: a víziközművek felújítása is kiemelt célja a kormányzatnak, ezért a következő időszakban évente minimum 100 milliárd forintos keretet biztosítanak az elöregedett csővezetékek cseréjére.
Az államtitkár azt is leszögezte: Magyarország igazi nagyhatalom a víztechnológia és víztisztítás terén, ezért remek lehetőségek kínálkoznak ezen tudás exportálására. Külföldi tendereken legközelebb Grúziában vehetnek részt hazai cégek, és hamarosan az Egyesült Arab Emírségekkel is hasonló témában egyeztet a minisztérium.
A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.
A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.