Az online szavazás második helyezettjének, a Kossuth téri Tagóvoda micimackó csoportjának Varázsházikója (A kép forrása: Facebook/Etalon az építésben)
Kanizsai óvodások értek el szép sikereket a Varázsházikó pályázaton. Egy játékos, interaktív versenyről van szó; a pályázóknak az volt a feladata, hogy otthon fellelhető, újrahasznosítható anyagokból – ami a szemétben végezné – saját varázsházikót építsenek.
60 házikóval pályáztak Zala vármegye szinte minden szegletéből. A verseny kiírói első körben online szavazást hirdettek a Facebookon, a szakmai zsűri elé a 30 legtöbb voksot kapott pályamű kerül. Az ítészek június elején döntenek majd arról, melyik varázsházikó és óvoda nyeri az óvodafejlesztési támogatást.
A 30 legtöbb szavazatot kapott házikóból kiállítást szerveznek, a tárlat május 19. és június 7. között a zalaegerszegi Mindszentyneumban lesz megtekinthető.
Az online szavazáson legtöbb voksot összegyűjtött három házikó készítőit is jutalmazzák, a gyerekek iskolakezdési utalványt kapnak. A lájkgyűjtésben második helyen a Kossuth téri Tagóvoda micimackó csoportja (Mikó Nilla Léna, Gecse Bence, Pálfi Misa, Müller Ádám, Novák Natasa), míg a harmadikon a Miklósfai Tagóvoda cica csoportja végzett.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.