12 főzőcsapat vett részt a kulturális és gasztronómiai fesztiválon (Fotó: Gergely Szilárd)
Szombaton a Csónakázó-tónál, a Hétbükkfa-forrás árnyékos környezetében 12 főzőcsapat gyújtott alá a bográcsoknak a Zala Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett kulturális és gasztronómiai fesztiválon.
A megyei szervezet negyedik alkalommal hirdette meg a roma kulturális és gasztronómiai fesztivált nem csak romáknak, hiszen a rendezvény egyik célja a közelítés volt, vagyis, hogy az oda érkezők – romák és nem romák - kapcsolatokat építsenek ki egymással.
Nagy Vendel, a vármegyei roma nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy megérkeztek az eseményre egy-egy csapattal az iharosberényi polgárőrök, képviseltette magát a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a csapi általános iskola, a csapi önkormányzat, Nagyrada, Garabonc és Lenti roma nemzetiségi önkormányzatai is a teljesség igénye nélkül.
A főzőversenyen készültek hagyományos roma ételek, rotyogott a bográcsokban csülkös pacal vargányával, lecsós csirke és készítették a beás cigányok tradicionális kenyerét, a punyát is. A főzőverseny eredményhirdetése után zenés program kezdődött, többek között fellépett a Beás Trió.
A fesztiválon látogatást tett és köszöntötte a csapatokat és szervezőket Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is.
A fiatalok olyan országokba utazhattak, mint Ciprus, Csehország, Írország, Málta, Portugália, Spanyolország és Törökország.
Csütörtökön a Medgyaszay Házba várják az érdeklődőket.
Az iskola elnyerte a Teremtésvédő Óvoda, Iskola és Kollégium címet, amelyet három évre szólóan ítéltek oda az intézmény számára.
Nem feltétlenül azt, amit eddig hittél...
Az önkormányzati törvény egyértelműen fogalmaz, azaz a képviselőknek joguk van tájékozódni minden önkormányzati ügyben.
Állati ürülék a belváros közepén.
Megérkezett a VOKS 2025 Nagykanizsára.
Újabb kimagasló siker a Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyen.
Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke szerint az értő olvasás hiánya egyre kínosabb helyzetekbe sodorja a városatyát.
A címet 2025. szeptember 1-től 2028. augusztus 31-ig használhatják.
A fiatalok a Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából megrendezett versenyen öregbítették Nagykanizsa hírnevét.
A magyarok döntését egyfajta véleménynyilvánító népszavazásnak lehet tekinteni, melynek eredményét a magyar kormány képviseli majd az erről szóló vitában.
Korcsmáros Mátyás teljesítménye önmagáért beszél: a 10. helyezés az országos élmezőnyt jelenti, különösen egy ilyen összetett, nagy presztízsű versenyen.
Már több tízezer idős ember biztonságát szolgálja Magyarországon.
A Gróf Széchenyi Ödön emlékplakett a hazai tűzoltóság egyik legnagyobb rangú szakmai elismerése.