A nemzeti lobogót a Kanizsa Lovasklub Hagyományőrző Császár Huszárjai vonták fel (Fotó: Gergely Szilárd)
Nagykanizsán kedden a Szent István-napi megemlékezés a Deák-téren ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét, majd a résztvevők átvonultak a Medgyaszay Házba, ahol a program folytatódott.
Az eseményen Balogh László polgármester mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta államalapító királyunk történelmi jelentőségét és jövőbe mutató döntéseit, mint például a kereszténység felvételét. Kiemelte, hogy a magyar állam fölött soha nem állhat emberi akarat vagy földi hatalom, Magyarország önálló, szuverén, szabad és független, a magyar nép pedig nem lehet alárendelt.
Balogh László beszéde után Várnai László római katolikus esperes, Deme Dávid evangélikus lelkész és Hella Ferenc református esperes megáldották a város új kenyerét, amelyet a polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő közösen szegtek meg. A ceremóniát követően a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola néptánc szakos növendékei léptek fel, akiket a Bojtár zenekar kísért.
A program este a Szent István-napi ünnepi szentmisével folytatódott az Alsóvárosi templomban, majd az Erzsébet téren levetítették az István, a király című rockoperát, melyet ünnepi tűzijáték zárt.
A fiatalok a Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából megrendezett versenyen öregbítették Nagykanizsa hírnevét.
A magyarok döntését egyfajta véleménynyilvánító népszavazásnak lehet tekinteni, melynek eredményét a magyar kormány képviseli majd az erről szóló vitában.
Korcsmáros Mátyás teljesítménye önmagáért beszél: a 10. helyezés az országos élmezőnyt jelenti, különösen egy ilyen összetett, nagy presztízsű versenyen.
Már több tízezer idős ember biztonságát szolgálja Magyarországon.
A Gróf Széchenyi Ödön emlékplakett a hazai tűzoltóság egyik legnagyobb rangú szakmai elismerése.
Aktuális témák a Zalakocka Aktuál podcastjében.
Számos szórakoztató, zenés, kulturális elem színesítette a kétnapos rendezvényt.
A Kanizsa Fotóklub elnöke váratlanul hunyt el, temetése május 7-én (szerda) 15 órakor lesz a nagykanizsai temetőben.
Az évfordulóról május első napján a Csónakázó-tónál szervezett retro majálison emlékeztek meg a kanizsaiak.
Hétfőtől az Eötvös tér 16. szám alatt várják az ügyfeleket.
A helyszín ezúttal a Medgyaszay Ház.
Animal Cannibals, Follow the Flow, Unique, Bagossy Brothers Company – impozáns a kínálat.