Példa nélküli hatalomgyakorlás

Horváth Jácint és az ÉVE-frakció teljes felügyeletet alakított ki a városi cégek felett (Fotó: archív, Gergely Szilárd)

Még csak pályázatot sem írt ki a nagykanizsai önkormányzat három városi cég ügyvezetői állására, pénteken zárt ülésen nevezték ki újabb 5 évre Szabó Istvánt, a VIA Kanizsa Városüzemeltető Zrt. vezérigazgatójának és Karácsony Károlyt a Sportlétesítmény Üzemeltető Kft. ügyvezetőjének. Zakó László, a Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatója jövő év márciusáig kapott megbízást. Horváth Jácint polgármester és az őt támogató Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) teljes felügyeletet alakított ki a városi cégek felett, miután a felügyelőbizottságokba sem kínáltak fel helyeket a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk Mozgalom számára.

A pénteki közgyűlésen zárt ajtók mögött döntöttek három önkormányzati cég vezetői kinevezéséről, és ahogy az előző ciklusban, ezúttal sem pályáztatta meg az ÉVE az állásokat, nehogy versenyhelyzet alakuljon ki. Mindezek mellett az ÉVE a városi cégek felügyelőbizottságaiban sem biztosított egyetlen helyet sem a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk Mozgalomnak. Az önkormányzat történetében ez idáig példa nélküli hatalomgyakorlásról Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője és Hokker Tibor, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője nyilatkozott hírportálunknak.

- Nyugodtan nevezhetjük szégyenteljesnek és antidemokratikusnak az ÉVE magatartását, az ugyanis még soha nem fordult elő, hogy az ellenzékben lévő pártokat teljesen kizárják az önkormányzati cégek ellenőrzéséből - hangsúlyozta Szabó Szilárd, aki részleteket ugyan nem árulhatott el a zárt ülésen elhangzottakról, de azt jelezte: az önkormányzati választások után több alkalommal is asztalhoz ültek az ÉVE vezetőivel, és megpróbáltak egyfajta városi minimumban megállapodni.

Szabó Szilárd szerint:

Horváth Jácint és csapata retteg attól, hogy más is belelát az önkormányzati cégeknél zajló folyamatokba, melyek már az elmúlt ciklusban is okot adtak arra, hogy kételkedjenek a törvényes működést illetően.

- Ezek nem alaptalan vádaskodások, az előző ciklusban az ÉVE által kinevezett felügyelőbizottsági tag számolt be arról, hogy vélhetően szabálytalanságok, esetlegesen törvénytelenségek zajlottak például a Kanizsa Rehab Kft.-nél - emlékeztetett Szabó Szilárd, aki megjegyezte: arról is tudnia kell a kanizsaiaknak, hogy az ÉVE most jelentősen megemelte a felügyelőbizottsági tagságért járó tiszteletdíjakat, tulajdonképpen kifizetőhelyeket hozott létre.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Hokker Tibor, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője is, aki elárulta: az ÉVE korábban vele is egyeztetett, jóllehet konkrét ajánlat nem hangzott el.

- Horváth Jácint és az ÉVE-frakció azt mondta, hogy a felügyelőbizottsági helyek elosztására majd visszatérünk, ha aktuális lesz, ehhez képest a pénteki közgyűlésen minden helyet a saját embereiknek osztottak le - árulta el Hokker Tibor, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője. - Azt gondolom, Nagykanizsa érdekeit nem szolgálja, ha az ellenzéket kirekesztik ezekből a folyamatokból, a mi feladatunk éppen az lenne, hogy őrködjünk a törvényes működés felett és ellenőrizzük az önkormányzati cégek gazdálkodását - húzta alá Hokker Tibor, aki hozzátette: a jövőben kellő fenntartással kezeli majd az ÉVE szavahihetőségét.

Még érdekes lehet ...


2025. március 16., Vasárnap

Polgári est Dömötör Csabával

Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.


2025. március 15., Szombat

Az önkormányzattól függetlenül emlékeztek

Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”


Van hová fejlődni...

Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.


2025. március 14., Péntek

Gyönyörű, méretes pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.


2025. március 13., Csütörtök

Ezt tudnod kell: így zajlik a lomtalanítás Nagykanizsán!

Minden fontos információ egy helyen.


2025. március 12., Szerda

1848 emlékezete: őrzi titkát a korabeli csappantyús puska

A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban


2025. március 11., Kedd

Hajtsunk fejet a bátrak előtt!

Március 14-én kora este hív emlékezni a Nagykanizsai Polgári Egyesület.


Kiemelkedő teljesítményeket díjaztak

A Szabadics Építőipari Zrt. a megosztott az Év Építőipari CSR Kampánya Díjat vehette át.


Bemutatták a világ valaha kiadott legnagyobb címletű bankjegyét is, a százmillió bilpengőt (Galériával)

A találkozóra nemcsak a Dunántúl különböző pontjairól érkeztek gyűjtők, hanem Szerbiából, Szlovéniából és Ausztriából is.


2025. március 10., Hétfő

Tiszán innen, Dunán túl, avagy Berta szebb jövője

A jobbikos "politikus" lebukott, ahogy a Tisza Párt Kongresszusán tapsikolt.


Balogh László: Számomra te vagy az örök huszárkapitány!

Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Dobri Lajost.


2025. március 06., Csütörtök

Vandálok brutális módon megrongálták a kápolna Szent György-szobrát

Óriási a jóérzésű emberek felháborodása a legnagyobb közösségi portálon.


2025. március 05., Szerda

Időutazás: Könyvbemutató a polgárság egykori fellegvárában (Galériával)

A vármegyék egykori egyletei jó példát mutatnak és erőt adnak a ma egyesületeinek is.


Csak az hal meg, akit elfelejtenek

Nemcsak a háborús hősök emlékét őrizheted, hanem értékes könyvcsomagot is nyerhetsz


2025. március 03., Hétfő

A tűzoltók új segítőtársa: drón figyel Zalára

Támogatást nyújthat nagyobb szabadtéri tüzeknél, vagy eltűnt személyek keresése során.

+