Menczer Tamás: a konzervatív, keresztény közösség a jövőben is számíthat rá, mert bármikor készen áll tükröt tartani Magyar Péternek (Fotó: Gergely Szilárd)
Nem küldtek, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el Menczer Tamás államtitkár, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn este Nagykanizsán, ahová a Polgári Egylet meghívására érkezett. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Menczer Tamás azt mondta: muszáj volt tükröt tartania a Tisza Párt vezetőjének.
Menczer Tamás elsőként a nemzeti konzultáció fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta: szükséges olyan egyetértési pontokat találni, melyek mentén tervezni tudják életüket, lehetőségeiket a magyarok. Ilyen többek között a munkáshitel bevezetése, vagy a kis- és középvállalkozói szektor támogatása, a családi adókedvezmény megduplázása, vagy éppen a kollégiumi férőhelyek jelentős mértékű bővítése. A kormánypártok kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy a nemzeti konzultációt online is ki lehet tölteni.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Magyar Péterrel való vitájáról is beszélt.
- Tudtam, hogy mit csinálok, a célom az volt, hogy tükröt tartsak Magyar Péternek - válaszolta Menczer Tamás, aki megjegyezte: nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól.
- Számomra azért volt fontos, hogy megállítsam ezt az embert, mert Magyar Péter egy tisztességtelen és igazságtalan helyzetet teremtett. Egy olyan ember akarja kioktatni az én közösségemet, hogy hogyan kell viselkedni, aki lehallgatta a feleségét, aki mindenkit agyhalottazott, idiótázott? Egy olyan ember akarja az én közösségem tagjainak elmondani, hogy mi a munka, aki soha életében nem dolgozott, aki mindig felvette a nagy pénzt, de érdemi munkát nem végzett? Egy olyan ember akarja elmondani, hogyan kell problémákat megoldani, vagy segíteni másokon, aki egész életében csak saját magának segített és csak problémákat hagyott maga mögött? Egy olyan ember akarja megmondani, hogyan kell Magyarországot megvédeni, aki szolgalelkűen teljesíti Brüsszel minden kívánságát? Ez igazságtalan és tisztességtelen. Egy ilyen helyzetben nincs más választása az embernek - különösen, ha a kormánypártok szóvivője -, mint odamenni és szembesíteni Magyar Pétert a valósággal.
Élete példamutató volt: szerénysége, elhivatottsága és a zene iránti szenvedélye maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, kollégáiban és a zalai közösségekben.
Kékfényterápiás berendezést vásároltak a jótékonysági vadászat bevételéből.
A part nagy részén csak a versenyzők pecázhatnak.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.