Folytatódott a hagyomány: január elsején, a költő születésnapján ismét megtartotta a Petőfi-ünnepet a Nagykanizsai Polgári Egyesület (Fotó: Gergely Szilárd)
A magyar népszokások szerint az Újév napja hagyományosan dologtiltó nap. Nagykanizsán éppen ezért nem dolgozni, hanem köszönni és köszönteni gyűltek össze az emlékezők a Petőfi-ünnepen.
Január elsején, a költő születésnapján ismét megtartotta a Petőfi-ünnepet a költő Deák téri szobránál a Nagykanizsai Polgári Egyesület. A Petőfi-ünnepen beszédet Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke mondott, s felidézte a Nagykanizsán kiadott Zalai Közlöny éppen száz évvel ezelőtti, 1925 január elsejei lapszámát, majd jelenünk aktualitásaival folytatta:
- Valljuk be, nehéz és ezért hosszú éven vagyunk túl! Kezdjük a közelivel, aztán szélesítsük a perspektívát, az több okot ad majd a bizakodásra – mondta. - Szögezzük le, hogy 2024-ben újra, sokadszorra is a polgári oldal pártjai kapták a legtöbb szavazatot Nagykanizsán, ami az országos választást illeti. A helyi önkormányzati választáson szintén többen voksoltak ugyan ránk, mint öt évvel korábban, de most ez sem volt elegendő a győzelemhez.
A Petőfi-ünnepen Nagykanizsán Bata Hajnalka mondott beszédet (Fotó: Gergely Szilárd)
Az elmúlt év nemcsak számunkra, de a város és a közösségeink számára is próbára tette a hitet, az összetartás - folytatta Bata Hajnalka. - Láthattuk, hogy olyan eredmények születtek, amelyek nem tükrözték az elvégzett munka értékét. Egy váratlan fordulat eredményezte a másik oldal győzelmét – olyan győzelmet, amelyre talán még ők sem voltak teljesen felkészülve. Mindez azonban nem gyengítette meg közösségünket. Éppen ellenkezőleg: megerősített minket abban a hitünkben, hogy az igaz ügyért folytatott munka soha nem hiábavaló. Tudjuk, hogy minden pofonból felállunk, ahogyan eddig is tettük.
Petőfi szavaival élve: „Ha férfi vagy, légy férfi!” Ez az a tartás, amely átsegít a nehézségeken.
Sokan vannak, akik megkérdőjelezik közösségünk erejét, és hangos szavakkal próbálják elbizonytalanítani az embereket - tette hozzá. - A békétlenség és a rosszindulat hangja most talán erősebb, mint valaha, de tudjuk, hogy ez csak próba, amelyben ismét bizonyíthatunk. Petőfi is arra emlékeztet bennünket: az igazság és a hit ereje mindig magasabb rendű, mint a hangos szó. Azt vállaltuk, hogy kemény, de korrekt és konstruktív ellenzéke leszünk a balliberális városvezetésnek. Nekünk mindig Kanizsa érdeke lesz az első, ugyanakkor tudniuk kell: panaszkodásból, aktatologatásból, felelősséghárításból nem lesz fejlődés. Az új évnek azzal a bizakodással indulunk neki, hogy a városvezetők a saját és kinevezettjeik fizetésemelése után a teljesítményüket is megemelik majd.
Ezután zalai és országos politikai kitekintéssel folytatta. A beszédet követően az emlékezők helyeztek el mécseseket a szobornál, köztük Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?
A kanizsaiak 5 éve várják az ügyfélszolgálati központot és a nyilvános illemhelyet.
A teljes adás elérhető a Zalakocka podcastfelületein – érdemes meghallgatni!
A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kitüntetés odaítélését.
Aznap zárva lesznek a háziorvosi-, a fogorvosi- és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak.