Berta Krisztián, az ÉVE képviselője érdekes okfejtést villantott a Kanizsa Médiaház műsorában (Fotó: archív, Gergely Szilárd)
Nem kellett sokat várni, hogy beismerje tehetetlenségét és alkalmatlanságát Horváth Jácint polgármester és az őt támogató Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója. Kedden éppen a Kanizsa Médiaház műsorában vallott arról Berta Krisztián, az ÉVE képviselője, hogy az önkormányzatnak nincs pénze az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok állagmegóvására, így többek között a Vasemberházat, a Kanizsa Médiaház Sugár utcai épületét, a Thúry György Múzeumot vagy az Erzsébet téren csúfoskodó régi nyomda épületét sem képes felújítani az önkormányzat.
És persze még lehetne folytatni a sort, de ami ennél sokkal érdekesebb volt, az az indoklás. Berta képviselő azt találta mondani az interjúban, hogy az épületek állagmegóvására, felújítására azért nincs pénz, mert a kormány közel 1,5 milliárd forintot von el a várostól, de ha az a pénz helyben maradna, akkor aztán mindenre is lenne pénz. Berta képviselőt cseppet sem zavarta az a tény, hogy más, Nagykanizsa méretű várostól is közel ugyanannyi forrást von el a kormány.
Azt csak mellékesen tesszük hozzá, hogy ebből a pénzből egyébként a helyben lévő oktatási és egészségügyi intézményeket működtetik.
De térjünk csak vissza Berta okfejtésére! Hát, jó reggelt kívánunk! Talán a választásokat megelőzően nem tudott az ÉVE ezekről az elvonásokról?! Dehogynem. Ők mégsem azt mondták, hogy takaréklángon elműködtetjük a várost. Éppen ellenkezőleg. Azt hirdették, ha a kanizsaiak nekik szavaznak bizalmat, akkor megindul a fejlődés útján a város. A kanizsaiak pedig nem azért szavaztak erre a brigádra, hogy folyamatosan azt kelljen hallgatniuk, hogy mit, miért nem tud megoldani a városvezetés, hanem azért, hogy beváltsák az ígéreteiket. Például a Hevesi és Rózsa utca kereszteződébe ígért körforgalmat, hogy csak a legrégebbit említsük.
Már bocsánat, hogy felhozzuk, de havi 3 milliós tiszteletdíjért bárki tud siránkozni. Erre nem csak Horváth Jácint képes...
De, ha már semmiképpen sem megy önállóan, akkor azt tanácsoljuk, kérdezzék meg Zalaegerszeg polgármesterét, Balaicz Zoltánt, hogy ott hogyan csinálják. Az ÉVE korábban többször is példálózott a vármegyeszékhellyel, előszeretettel hasonlították össze Nagykanizsát és Zalaegerszeget. Most miért nem teszik?! Talán azért, mert egyértelműen kiderülne, hogy képtelenek bármit is megoldani?! De, hogy még inkább felvillantsuk a kontrasztot a két város vezetői között, felteszünk egy költői kérdést. Önök szerint, ha Zalaegerszegnek lenne egy közel 100 hektáros, közművesített ipari parkja, még most is üresen állna?!
Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.
Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?
Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.
Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.
Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.