Cseresnyés Péter bízik abban, hogy az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója hatékonyan és időben felhasználja a támogatást, nem úgy, mint korábban, amikor 588 millió forint egy részét vissza kellett fizetni (Fotó: Gergely Szilárd)
A kormány döntése alapján jelentős, több mint 550 millió forintos TOP-os pályázati forrást kap Nagykanizsa – jelentette be hétfőn Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője. Az elnyert támogatásból több közintézmény, köztük a Batthyány Lajos Gimnázium, a Zeneiskola, valamint három orvosi rendelő korszerűsítése valósulhat meg.
A részletekről szólva Cseresnyés Péter elmondta, hogy a támogatásból 160 millió forintot három orvosi rendelő – a Jókai utcai, valamint az Alkotmány utca 75. és 100. szám alatti – felújítására és energetikai korszerűsítésére fordítanak. A Batthyány Lajos Gimnázium fejlesztésére 236 millió forintot különítettek el, amelyből a főépület vizesblokkjainak és tornaterem öltözőinek felújítása, az A épület nyílászáróinak cseréje, valamint a folyosók LED-es világításának kiépítése valósulhat meg.
A Zeneiskola korszerűsítésére pedig 155 millió forint jut, amelyből a pincehelyiség szigetelése, a világítás modernizálása, valamint a fűtési és szellőztetési rendszer fejlesztése történik meg.
"A kormány ezzel is bizonyítja, hogy kiemelten fontosnak tartja Nagykanizsa fejlődését" – hangsúlyozta a képviselő.
Hozzátette, bízik abban, hogy az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója hatékonyan és időben felhasználja a támogatást, elkerülve a korábbi esetet, amikor az 588 millió forintos támogatás egy részét vissza kellett fizetni.
Az Egylet Pincében tartott találkozón a politikus a vereség feldolgozása mellett az összetartás és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozta.
Előbb lezárásra, majd végleges átalakításra kerül sor a régi kosaras piac területén, így az autósok élete még nehezebbé válik.
Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.
Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?
Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.