A jövő kulcsai a gyerekek, az új központ programjaival őket célozzák meg (Fotó: Zalakocka)
Jane Goodall környezetvédő és csimpánzmentő tiszteletére új központ nyílt a nagykanizsai Halis-könyvtárban.
A Nagykanizsai Jane Goodall Regionális Központ lehetőséget teremt a természet iránti elköteleződésre, és értékes előadásokat tervez a jövőben. Kádár András, a Jane Goodall Intézet főtitkára elmondta:
„Az állatok szeretetével született Jane Goodall, aki most, 90 évesen is a természetvédelem egyik élharcosának számít.”
Jane 1977-ben alapította meg a Jane Goodall Intézetet, amelynek célja bolygónk egészségének javítása és a csimpánzok, valamint élőhelyük védelme világszerte. Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója a regionális központ ünnepélyes megnyitóján kiemelte, hogy a magyarországi intézettel már számos programot valósítottak meg. Többek között madárodúkat, itatókat és rovarhoteleket helyeztek el az épület környezetében. Közös céljuk, hogy a jövő generációi számára is megmaradjanak az erdők, és a gyerekek folytathassák a munkát egy élhetőbb, zöldebb világért.
Az esemény keretében megnyílt a Zalaerdő Zrt. gyűjteményéből készült „Az erdő élet” című fotókiállítás is.
Podcast sorozatunkban az aktuális közéleti, gazdasági, politikai témákat boncolgatjuk, elemezzük.
A betegek számára ételkóstolóval indul a program.
A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.
Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.
Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.
Elültették a korai juhart az időspirálba.
Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.
Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.
Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”
Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.
Minden fontos információ egy helyen.
A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban