Kanizsa - 2025. március 10., Hétfő
#ÉVE #Berta Krisztián #Nagykanizsa #Tisza #Jobbik

Tiszán innen, Dunán túl, avagy Berta szebb jövője

Tiszán innen, Dunán túl, avagy Berta szebb jövője

Berta Krisztián most úgy gondolta, jobb lesz neki, ha lekucorodik Magyar Péter lábtörlőjére  (Fotó: Gergely Szilárd)

A helyzet úgy áll, hogy megint igazunk lett, Berta Krisztián, a nagykanizsai Jobbik elnöke ugyanis faképnél hagyta pártját és annak követőit, hogy a Tisza Párt és Magyar Péter munkáját segítse a kormányváltás érdekében. Berta ezt maga közölte a Kanizsa Médiaház műsorában nem is olyan régen.

Téved, aki azt hiszi, hogy a nagy bejelentésre azért került sor, mert Berta szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba. Szó sincs erről. Berta lebukott, ahogy a Tisza Párt Kongresszusán tapsikolt, s miután ezt a Magyar Nemzet kiszúrta, majd megírta a fél magyar sajtó, nem volt más választása, színt kellett vallania.

De hogy megértsük ennek a megélhetési politikusnak a pálfordulását vagy nevezzük inkább árulását – úgy tűnik, a Tiszába csak így lehet bekerülni –, fontos feleleveníteni néhány momentumot a múltból.

Berta úgy kezdte politikai pályafutását, hogy a kommunisták és annak utódpártja, az MSZP ellen küzdött. Annak idején a kanizsai jobbikosok – a Magyar Gárdával karöltve – még Göndör István, akkori szocialista országgyűlési képviselő irodája előtt is tüntettek. Aztán ahogy a Jobbik, úgy Berta is lecserélte az antiszemitizmust a szervilizmusra (szolgalelkűség) és összeállt azokkal, akik ellen harcolt.

Nem volt ez más, mint szimpla köpönyegforgatás,

Berta ma már vígan parolázik a még mindig szocialista Fodor Csabával, a dékás Horváth Jácinttal és az MSZP egykori polgármester-jelöltjével, Károlyi Attilával, aki most éppen LMP-s.

Berta be is került az ÉVE-frakcióba és immár második ciklusát tölti a kanizsai közgyűlésben, sőt még tanácsnoki rangot is kapott új gazdáitól. Persze a képviselői tiszteletdíj mellett, egészen mostanáig, mármint a Tisza Párthoz való átigazolásáig megtartotta jobbikos állását is, ami havonta csekély 700 ezer forintot jelentett pluszban a pártkatonának.

"Hősünk" – látva a Tisza Párt megerősödését –, úgy gondolta, jobb lesz neki, ha lekucorodik Magyar Péter lábtörlőjére és várja a neki szánt jutalomfalatokat.

Szóval, így áll most a helyzet, kíváncsian várjuk, Berta mikor jelenik meg a Tisza Párt aktivistájaként, vagy egy új Tisza-sziget alapítójaként, esetleg országgyűlési képviselő-jelöltjeként. Egy biztos, a Jobbik szlogenjét abszolút magáévá tette, csak kicsit átértelmezve:

Szebb jövőt... magamnak!

Még érdekes lehet ...


2025. március 25., Kedd

Zalakocka Aktuál

Podcast sorozatunkban az aktuális közéleti, gazdasági, politikai témákat boncolgatjuk, elemezzük.


Lesz ma egy rendezvény, ahol mindent megtudhatsz erről a betegségről

A betegek számára ételkóstolóval indul a program.


2025. március 24., Hétfő

Dömötör Csaba: Magyar Péter és a Tisza nem a magyarok érdekeit képviseli Brüsszelben (Galériával!)

A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.


A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére (Galériával!)

Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.


2025. március 23., Vasárnap

Hol vagy, tavasz?

Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.


2025. március 21., Péntek

Ma van az erdők nemzetközi napja

Elültették a korai juhart az időspirálba.


2025. március 20., Csütörtök

A kimagasló szakmai tevékenységet díjazták

Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.


2025. március 16., Vasárnap

Polgári est Dömötör Csabával

Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.


2025. március 15., Szombat

Az önkormányzattól függetlenül emlékeztek

Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”


Van hová fejlődni...

Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.


2025. március 14., Péntek

Gyönyörű, méretes pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.


2025. március 13., Csütörtök

Ezt tudnod kell: így zajlik a lomtalanítás Nagykanizsán!

Minden fontos információ egy helyen.


2025. március 12., Szerda

1848 emlékezete: őrzi titkát a korabeli csappantyús puska

A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban

+