(A kép forrása: Facebook)
Szeretnénk köszönetet mondani Tar Mihálynak, a Kanizsa Médiaház Kft. ügyvezetőjének, hogy a Magyar Sajtó Napja alkalmából hírportálunk, a Zalakocka.hu jutott eszébe. Tudjuk jól, hogy igazodási pont, követendő példa, szakmai etalon vagyunk számára, hiszen mi azt is megírjuk, amiről ő nem beszélhet a tévében vagy a városi újság hasábjain.
Továbbra is azt tanácsoljuk neki, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába, akkor talán nem lesz közröhej tárgya az általa vezetett és felügyelt sajtóorgánum. Ettől függetlenül sok sikert kívánunk neki, számíthat ránk a jövőben is, ha elbizonytalanodna és szakmai tanácsra lenne szüksége. (Bocs a szarkazmusért!)
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?
A kanizsaiak 5 éve várják az ügyfélszolgálati központot és a nyilvános illemhelyet.
A teljes adás elérhető a Zalakocka podcastfelületein – érdemes meghallgatni!
A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kitüntetés odaítélését.
Aznap zárva lesznek a háziorvosi-, a fogorvosi- és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak.