Dömötör Csaba a NagyON Kanizsa teltházas rendezvényén (Fotó: Gergely Szilárd)
Amit Magyar Péter Brüsszelben csinál, az nem szolgálja a magyar emberek érdekeit, éppen ezért, ha 2026-ban a Tisza Párt nyer a választásokon, annak beláthatatlan következményei lesznek – hangsúlyozta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője pénteken az Egylet Pincében, ahol a Polgári Est keretében beszélgetett Cseresnyés Péter országgyűlési képviselővel.
A diskurzus szinte végig az unió politikájáról szólt, Dömötör Csaba számos példán keresztül illusztrálta, hol és milyen érdekellentétek húzódnak. Mint mondta, a viták nagy része jogi jellegű és az önrendelkezéssel kapcsolatos, ugyanakkor akadnak olyan nézetkülönbségek is, amiket a magyarok közvetlenül is érzékelnek a bőrükön.
– A szankciós politika okozta nehézségekről talán nem kell sokat beszélnem, mindenki látja és tapasztalja, milyen hátrányokat kénytelen elszenvedni Magyarország a magas energiaárak miatt, amit a kormány megpróbál tompítani a lakosság körében, de a cégek, vállalkozások terhei ettől még jelentősen növekedtek – mondta Dömötör Csaba, aki hozzátette: a háború miatt eddig 53 ezer milliárd eurót költött az Unió Ukrajna támogatására. Ebből a pénzből rengeteg fejlesztést lehetett volna megvalósítani vagy kedvezményeket biztosítani a gazdaság szereplőinek a hatékonyság növelésére.
Rengetegen voltak kíváncsiak Dömötör Csaba mondanivalójára (Fotó: Gergely Szilárd)
Dömötör Csaba azt is elmondta:
Magyar Péter mindenben aláveti magát a néppárti akaratnak, megszavaz minden előterjesztést, idehaza viszont letagadja mindezt.
– A kormány a magyar gazdák érdekében például betiltotta az ukrán gabona importját, noha Brüsszel ezt a döntést folyamatosan kritizálta – emlékeztetett Dömötör Csaba. – Az ukrán gabona a háború kirobbanása óta elárasztotta a keleti tagországokat, s ezzel lenyomták az árakat, amit a magyar gazdák is éreznek. Az import mennyisége az EU-ban egy év alatt 287 ezer tonnáról 2.8 millió tonnára növekedett. Magyar Péter ott sem volt azon a szavazáson, amikor arról kellett dönteni az EU mezőgazdasági bizottságában, hogy az ukrán vetőmagok könnyebben érkezhessenek az uniós tagországokba. Magyar Péter helyett egy másik néppárti képviselő szavazott és természetesen igennel voksolt erre az előterjesztésre is.
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: ha Magyar Péter nem azzal lenne elfoglalva, hogy újabb és újabb fotókat tegyen közzé magáról a Facebookon, akkor talán lehetne értékelni a teljesítményét, de szemmel láthatóan nem a munkára, csak a népszerűségre törekszik.
A beszélgetés végén szó esett még az LMP füstgyertyás parlamenti akciójáról is, amiről Dömötör Csaba úgy vélekedett: reméli, hogy a Parlement kiadja a renitens képviselők mentelmi jogát, ez a viselkedés ugyanis elfogadhatatlan. Amúgy a szerb Parlamentben hasonló jelenetek történtek korábban, így pontosan látszik, hogy ezek az akciók összehangolt, külső forrásokbóól finanszírozott támadások az aktuális hatalom megdöntése érdekében.
Élete példamutató volt: szerénysége, elhivatottsága és a zene iránti szenvedélye maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, kollégáiban és a zalai közösségekben.
Kékfényterápiás berendezést vásároltak a jótékonysági vadászat bevételéből.
A part nagy részén csak a versenyzők pecázhatnak.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.