Török Károlyné és a tehetséges tanítvány, Betlehem-Simon Rebeka gyakorlás közben Fotó: Piarista Iskola
A nagykanizsai Piarista-iskola Facebook oldalán osztotta meg a jó hírt: Betlehem-Simon Rebeka, az 11.a osztályos tanulója immár harmadik alkalommal nyerte el az 1. helyezést a rangos Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyen.
A viadalt Pannon Egyetem, a Soós Természettudományi Tehetségműhely és a Batthyány Lajos Gimnázium hirdeti meg évről évre, tehetséggondozó céllal, általános és középiskolás tanulók számára.
A verseny öt fordulóból állt: négy elméleti online forduló előzte meg az országos döntőt, ahol a legjobb eredményt elérő diákok személyesen adhattak számot tudásukról. A megmérettetésen egy írásbeli feladatsort és laborgyakorlatot kellett teljesíteniük a diákoknak. Rebeka – korábbi győzelmeihez hasonlóan – idén is magabiztosan vette az akadályokat, és példamutató szorgalommal, elhivatottsággal bizonyította ismét, hogy otthonosan mozog a kémia világában.
Rebeka sikere mögött nemcsak kitartása és tehetsége áll, hanem kiváló pedagógusa, Török Károlyné, Ildikó tanárnő is, aki felkészítő tanárként immár több éve segíti őt a versenyekre való felkészülésben.
„A tudomány varázslata – a kémia mindenütt jelen van” – vallja Rebeka, és ezt az elhivatottságot minden eredménye visszatükrözi.
A videóstúdió létrehozása jól illeszkedik abba a folyamatba, amelyben az egyházak a hagyományos gyülekezeti alkalmak mellett az online térben is igyekeznek megszólítani a híveket – különösen a fiatalabb generációkat.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is kilátogatott az immár 18. alkalommal megrendezett gasztrokulturális fesztiválra.
Nem terveztük, de a két egymást követő cikkünk tökéletesen kirajzolta, hogyan működik a politikai reflex, amikor a tények zavaró tényezővé válnak.
Az eljárás megerősítette, hogy az intézmény működése megfelel a nemzetközileg elismert szabványok követelményeinek, és magas színvonalon szolgálja a betegek biztonságát, valamint a környezettudatos működést.
Aki ezt mondja, az vagy nem figyelt, vagy túl sokszor hallotta a „minden szar” mantrát. A tények ugyanis makacs dolog: mindig szembe mennek az efféle legendákkal.
Versenyek, tábor és közösségi nap várja a horgászokat az év folyamán.
A 74-es főút fejlesztése 250 milliárd forintos beruházás lehet, jelenleg ez Magyarország legnagyobb állami tervezési projektje.
Komoly kérdések és kételyek Lovkó Csaba körül.
Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével beszélgetett Cseresnyés Péter a Zalakocka-podcast legújabb adásában.
A beruházás központi eleme a METH Kft. transzformátorgyártó kapacitásának bővítése, a fejlesztés 2025 és 2030 között valósul meg.
A külgazdasági és külügyminiszter 16 óra 45 percől fórumot tart a HSMK-ban.
A polgármester és környezete látványosan hízeleg egy másik párt jelöltjének, miközben a hivatalos DK-s induló, Bodó László szinte láthatatlanná válik.
Nagykanizsa is a beruházásösztönzés fókuszában.
A Zsigmondy versenyzői mindkét napon fegyelmezett, sportszerű küzdelmekkel és nagyfokú kitartással bizonyították felkészültségüket.