Csermák Tamás, dr. Nébald György, a Honvédelmi és Sportszövetség alelnöke, korábbi olimpikon és Horogh Soma (A kép forrása: Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum Fb-oldala)
A Honvéd Kadét Programban résztvevő intézmények csapatait és egyéni versenyzőit a napokban Baján díjazták a tanév során nyújtott eredményeik alapján.
A Honvéd Kadét Kupa ünnepélyes záróeseménye méltó lezárása volt az egész tanévet átfogó versenysorozatnak, amelyen 138 iskola 2787 kadétja vett részt. A fiatalok számos alkalommal bizonyították rátermettségüket, egyebek mellett járőrversenyen, országos haditornán, akadálypályán mérték össze erejüket és tudásukat.
A Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum diákjai remekül helyt álltak, öregbítve ezzel iskolájuk és Nagykanizsa hírnevét.
A HKP I-es kategóriában, egyéni összesítettben Horogh Soma a második helyen végzett. A rendészeti technikus kadét tanuló végig egyenletes, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és mindössze 1 ponttal maradt le a dobogó legfelső fokáról. Az iskola kadétjai az egész éves versenysorozaton nyújtott teljesítményükkel csapatban az ötödik helyet szerezték meg. A tanulók felkészítője Csermák Tamás volt.
A kadétoknak és felkészítőjüknek is gratulálunk!
A város hívei közösen adtak hálát a templomért, közösségükért és azokért az elődökért, akik a második világháború nehéz évei alatt is hitből és kitartásból új templomot emeltek.
A közvetítőhálózat adatai alapján egy négyzetméter panel 417 ezer forintba kerül, ami a vidéki városok között a legalacsonyabbak közé tartozik.
Közös német-magyar hadisírgondozás keretében szépült meg a böhönyei és nagykanizsai német-magyar katonatemető.
November 12-én (szerda) 17:30-kor folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.
A miniszter szerint Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása is a háborús logikát szolgálja, mert így a pénz, a fegyver és a katona könnyebben eljuttatható a frontra és a katonai segítségnyújtás jogi kötelezettséggé válhat.
A program során a rendőrség munkatársai beszélgettek a fiatalokkal a zaklatás különböző formáiról, annak lelki és jogi következményeiről, valamint arról, kihez fordulhatnak segítségért, ha bajba kerülnek.
A Mathias Corvinus Collegium szerint az volt a program célja, hogy a magyar pedagógusok nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsenek, és azokat hazatérve a hazai oktatás megújításában is kamatoztathassák.
Erős üzenetekkel jelent meg a SZABADICS Zrt. a Contech 2025 konferencián.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, akik személyesen szeretnének tájékozódni az aktuális uniós ügyekről, Magyarország álláspontjáról és az előttünk álló kihívásokról.
Az elismerés egyértelmű visszajelzés arról, hogy az alapítvány munkája valódi értéket teremt, és jelentős szerepet játszik a honvédelmi közösség megbecsülésében és összetartásában.
A konzultációs ívek térítésmentesen visszaküldhetők postai úton, de azok számára is van megoldás, akik nem tudnak postára menni: a kitöltött ívek a nagykanizsai Fidesz-irodába (Fő út 9.) is leadhatók, ahol gondoskodnak azok továbbításáról.
November 1-től a vármegyében működő mind a hat ügyfélszolgálat (Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Lenti, Letenye, Zalaszentgrót) egységesen tart nyitva.
Az NSZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium az elismeréssel az elmúlt tanévekben nyújtott segítséget köszönte meg.
Dávid versenyműve, a Piemont királya fantázianevű fagylalt az olasz zsűrit is lenyűgözte: a mogyoró, a tonkababos szederszósz és a tejcsokoládés ropogós elemek harmóniája igazi mestermunka.
A 14C jelzésű járatok a Városkapu körút és a Tripammer utcai temető között közlekednek.
A Bátrak Ligája - Hadapród Próba 4. selejtezőjét megnyerte a kanizsai iskola csapata, s ezzel továbbjutott a döntőbe.
A konzultáció célja, hogy a magyar állampolgárok közvetlenül véleményt nyilváníthassanak a kormány előtt álló legfontosabb gazdasági és társadalmi döntésekről.