„Péntek volt és 23” - a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcolt zalaiak emlékének adózik a városi könyvtárban nyílt kiállítás (Fotó: Gergely Szilárd)
Nagykanizsán a Halis-könyvtárban „Péntek volt és 23” kitelepítések 1950-1953 között Zala megyéből címmel nyílt kiállítás pénteken. A tárlat június 27-ig tekinthető meg a bibliotéka földszintjén.
– A kivételes tárlat emberi sorsokat mutat be, nem egyszer ismerős települések, családtagok nevei is felvillannak a sorok között – fogalmazott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. – Rajtuk keresztül üzenhetik a jövőnek, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő. Mégis megtörtént valami nagyon hasonló. Emlékezzünk csak a bő 18 évvel ezelőtti eseményekre, amikor Magyarországon, magyar rendőrök parancsszóra magyar emberek ellen fordítottak fegyvereket.
Cserenyés Péter rávilágított arra,
ha a jövőben választással, vagy egy rossz, megfontolatlan döntéssel elszúrunk valamit az Európai Unióban, akkor nagy veszély fenyeget bennünket, magyarokat.
– Ez a helyzet, hogy szegényebbek leszünk, hogy nem fogjuk otthon érezni magunkat a hazánkban, úgy ahogy eddig tettük – mondta. – Ezért kell jól átgondolni, jól megfontolni minden egyes döntésünket. A manapság velünk magyarokkal szemben megfogalmazott sok fenyegetés ebbe az irányba mutat. Ha nem a magyar érdekeket képviseljük, hanem akár megalkuvásból idegen érdekeket akarunk képviselni, akkor bármi megtörténhet velünk.
A tárlat a Polgári Kanizsáért Alapítvány közbenjárásával került Nagykanizsára, s még két hétig, június 27-ig tekinthető meg a bibliotéka földszintjén.
A szervezet kuratóriumi tagja, Papp János leszögezte: a kitelepítések borzalmai után a jelenleg íródó történelemben újabb veszélyek fenyegetik a magyarokat. Egyszemélyes élményét is elárulta, hogy amikor 1986-ban Nagykanizsára került – szégyenszemre – még nem hallott Hortobágyról, a kitelepítésekről. Az alapítványuk 2008-tól megemlékezik a kommunizmus emléknapjáról és a ma élő hortobágyi elhurcoltakkal is rendszeresen tartja a kapcsolatot.
Az alapítvány szervezésében június 16-án hétfőn 17 órakor a nagykanizsai vasútállomáson a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékeznek.
Július 19-én szombaton és július 20-án vasárnap technikai okok miatt csak 8:30 és 11 óra között lesz nyitva az állatmenhely.
A munkálatok miatt a helyszínen nyújtott ügyfélfogadás és a szolgáltatások csak korlátozottan érhetők el.
Hamis Facebook-profilra figyelmeztet a képviselő.
„Az ámulattól elakad a lélegzetem, amikor újra és újra meghallgatom ezt a robothangon elmondott korszakos és éleslátó gyorselemzést.”
Több mint 40 egyetemi hallgató vehette át a diplomáját.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.