Hortobágyra kitelepítettek: velük utazott a félelem, a megaláztatás, a kiszakítottság +Képgaléria

Főhajtás a vasútállomáson elhelyezett emléktáblánál: Cseresnyés Péter és Bata Hajnalka Fotó: Gergely Szilárd

A hortobágyi kényszermunka-táborokba kitelepítettekre emlékeztek Nagykanizsán hétfőn a vasútállomáson található emléktáblánál. 

A kommunista erőszakszervezet 75 évvel ezelőtt kezdte meg a bevagonírozást, hogy rabszolgákkal töltse fel a hortobágyi és nagykunsági táborokat. Zalában a kitelepítések több mint ezer embert, mintegy 400 családot érintettek. Az évfordulón a Nagykanizsai Polgári Egyesület szervezett emlékezést. A szervezők nevében Papp János köszöntötte az emlékezőket. Mint mondta: az, hogy itt vagyunk, annak a bizonyítéka – foghattak össze ellenünk bármekkora erők, itt vagyunk, és itt akarunk lenni! Papp János párhuzamot vont jelenünk és az ’50-es évek Magyarországa között.

Emlékeztetett:

Akik ma egyelőre verbálisan ütlegelnek, gyáván az internet homályába bújva, talán nem lennének képesek fizikai erőszakra, ha hatalmat kapnának?

Jó, ha tudják, a „Parancsra tettem!” nem felmentés. De az igazi felelősöket a hergelők, a gyűlölet és irigység felszítói között lehet és kell megtalálni.

Nem először élünk át hasonló kemény időket. Rajtunk áll, hogy a következő részletben leírt két embertípusból melyiket választjuk.

Rendőrszóra riadtak

A megemlékezés szónok Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke volt.

– "Péntek volt, és huszonhárom. Hajnal volt, és negyed három. Felriadtunk rendőrszóra, pakolni kellett a nagy útra" – kezdte. – Így emlékeznek vissza sokan az 1950. június 23-i hajnalra – arra a pillanatra, amikor az állam, amelynek polgárai voltak, hirtelen ellenséggé vált. Nem a határon túlról érkezett idegen haderő, hanem saját hazájuk kormánya hurcolta el őket. Zalából, erről a hűséges, dolgos vidékről, több mint 1300 embert – férfit, nőt, gyermeket – szakítottak ki otthonukból.

Bűnük? Hogy volt egy darab földjük. Egy malmuk. Egy üzletük. Hogy valaha tisztviselők voltak. Hogy másként gondolkodtak. Vagy csak rossz helyre, rossz időben születtek. Nem véletlen, hogy Zala megye állt az első helyen az elhurcoltak számában. A határ mentén, a Mura partján, a gyönyörű polgári Nagykanizsán mindig is másként gondolkodtak az emberek. Öntudattal, önállósággal, hittel – és ezt a kommunista diktatúra nem tűrhette.

Ma megint vannak erők – kívül és belül –, amelyek célja ugyanaz: a nemzeti önállóság felszámolása, a magyar hagyományok és értékek eltiprása. Akkor vörös csillag volt rajtuk, ma brüsszeli zászló, de a szándék ismerős.Tanulhatunk, tanuljunk az elhurcoltaktól Fotó: Gergely Szilárd

75 éve kezdődött

– Az első akció során – épp 75 évvel ezelőtt – a marhavagonokban nemcsak embereket szállítottak. Ott utazott a félelem, a megaláztatás, a kiszakítottság is. És ott halt meg valami: a bizalom.

Mert mi lehet mélyebb trauma annál, mint amikor az állam, amelynek szolgáltál, egyik napról a másikra ellenségeddé válik?

A kitelepítettek közül sokan gyerekek voltak. Ma közülük néhányan itt vannak közöttünk. Előttük külön is fejet hajtok.

De nem hagyták magukat eltiporni

És mégis: ezek az emberek nem törtek meg. A „nem hagyom magam eltiporni”, a „csakazértis megmutatom” lelki leckéjét tanulták meg, és tanították tovább, tanítják nekünk is. "Az emlékek nem történelmi múzeumba valók..." – vont párhuzamot Bata Hajnalka a múlt és jelenünk között.

– Ma, amikor Brüsszelből újfent azt akarják megmondani, hogyan neveljük a gyermekeinket, mit gondoljunk nemzetről, családról, vagy hogy hány migránst engedjünk be, ezek az emlékek nem történelmi múzeumba valók – hangsúlyozta. – Mert megint vannak erők – kívül és belül –, amelyek célja ugyanaz: a nemzeti önállóság felszámolása, a magyar hagyományok és értékek eltiprása. Akkor vörös csillag volt rajtuk, ma brüsszeli zászló, de a szándék ismerős.Tanulhatunk, tanuljunk az elhurcoltaktól.

A hortobágyi táborok története nem csupán szenvedéstörténet. Hanem bizonyság is: arról, hogy az emberi méltóság, a közösségi szolidaritás és az isteni kegyelem nem veszik el a legnehezebb körülmények között sem.

Volt, hogy az őrök durván bántak velük. Máskor a helyiek segítettek, ahol tudtak. És volt, hogy a rendszer célja, hogy egymás ellen fordítsa az embereket, épp az ellenkezőjét hozta: szövetséget, barátságot, közösséget – emlékeztetett Bata Hajnalka.

A megemlékezés végén a résztvevők helyezték el koszorúikat az emléktáblánál. Az eseményen jelen volt Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője, valamint a nagykanizsai Fidesz önkormányzati képviselői is.