A rendezvény részletes programja Forrás: Zalakocka
Június 22-én vasárnap este 19:15-kor különleges, szívhez szóló hangversenyre várják a nagykanizsaiakat a Jézus Szíve Plébániatemplomban (Felsőtemplomban). A koncert célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a székelyföldi családoknak, amelyek a május végi pusztító áradások következtében jelentős károkat szenvedtek el – otthonukat, megélhetésüket vesztették el.
A hangverseny civil kezdeményezés, amely helyi, nagykanizsai művészek, zenei együttesek és muzsikusok önkéntes összefogásával jön létre. A teljes bevételt a Katolikus Karitász közreműködésével közvetlenül az érintett területekre juttatják el, ahol jelenleg is nagy erőkkel folyik a helyreállítás.
A jótékonysági est az aznapi szentmise után kezdődik, a belépés díjtalan, de a helyszínen elhelyezett adománygyűjtő dobozok révén bárki hozzájárulhat a nemes célhoz.
– Ez az est nemcsak a zenéről szól majd, hanem az együttérzésről, a szolidaritásról, az emberi összefogás erejéről – hangsúlyozta Timár Károly a szervezők nevében.
A közvetítőhálózat adatai alapján egy négyzetméter panel 417 ezer forintba kerül, ami a vidéki városok között a legalacsonyabbak közé tartozik.
Közös német-magyar hadisírgondozás keretében szépült meg a böhönyei és nagykanizsai német-magyar katonatemető.
November 12-én (szerda) 17:30-kor folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.
A miniszter szerint Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása is a háborús logikát szolgálja, mert így a pénz, a fegyver és a katona könnyebben eljuttatható a frontra és a katonai segítségnyújtás jogi kötelezettséggé válhat.
A program során a rendőrség munkatársai beszélgettek a fiatalokkal a zaklatás különböző formáiról, annak lelki és jogi következményeiről, valamint arról, kihez fordulhatnak segítségért, ha bajba kerülnek.
A Mathias Corvinus Collegium szerint az volt a program célja, hogy a magyar pedagógusok nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsenek, és azokat hazatérve a hazai oktatás megújításában is kamatoztathassák.
Erős üzenetekkel jelent meg a SZABADICS Zrt. a Contech 2025 konferencián.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, akik személyesen szeretnének tájékozódni az aktuális uniós ügyekről, Magyarország álláspontjáról és az előttünk álló kihívásokról.
Az elismerés egyértelmű visszajelzés arról, hogy az alapítvány munkája valódi értéket teremt, és jelentős szerepet játszik a honvédelmi közösség megbecsülésében és összetartásában.
A konzultációs ívek térítésmentesen visszaküldhetők postai úton, de azok számára is van megoldás, akik nem tudnak postára menni: a kitöltött ívek a nagykanizsai Fidesz-irodába (Fő út 9.) is leadhatók, ahol gondoskodnak azok továbbításáról.
November 1-től a vármegyében működő mind a hat ügyfélszolgálat (Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Lenti, Letenye, Zalaszentgrót) egységesen tart nyitva.
Az NSZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium az elismeréssel az elmúlt tanévekben nyújtott segítséget köszönte meg.
Dávid versenyműve, a Piemont királya fantázianevű fagylalt az olasz zsűrit is lenyűgözte: a mogyoró, a tonkababos szederszósz és a tejcsokoládés ropogós elemek harmóniája igazi mestermunka.
A 14C jelzésű járatok a Városkapu körút és a Tripammer utcai temető között közlekednek.
A Bátrak Ligája - Hadapród Próba 4. selejtezőjét megnyerte a kanizsai iskola csapata, s ezzel továbbjutott a döntőbe.
A konzultáció célja, hogy a magyar állampolgárok közvetlenül véleményt nyilváníthassanak a kormány előtt álló legfontosabb gazdasági és társadalmi döntésekről.