A munkálatok hatással lesznek a közösségi közlekedésre is Forrás: Shutterstock
Közműfelújítás miatt jelentős forgalmi rend változásokra és lezárásokra kell számítani 2025. június 26-tól a Sugár úton. A munkálatokat a Szabadics Zrt. végzi a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. megbízásából, és várhatóan augusztus második feléig tartanak.
Érintett útszakaszok és forgalmi változások:
A Dózsa György utcáról továbbra is be lehet hajtani a Sugár útra, de csak a Vörösmarty utcáig, innentől zsákutca lesz, és nem lehet ráfordulni a Vörösmartyra.
A Vörösmarty utca szintén zsákutcává válik a Petőfi és Kinizsi utca felől is.
A Rozgonyi utcáról továbbra is be lehet hajtani a Sugár útra, és egészen a Rákóczi utcáig lehet közlekedni, innen két irányba lehet továbbhaladni – ez a szakasz nem lesz zsákutca.
A Rákóczi utcában, a Sugár út kereszteződése közelében ideiglenes parkolási tilalom lép életbe.
A Sugár út Vörösmarty és Rákóczi utcák közötti szakaszára csak az ott lakók hajthatnak be.
Közösségi közlekedés változások:
A munkálatok idején a buszjáratok elkerülik a Sugár utat, helyette a Magyar utcán közlekednek.
A következő megállók kimaradnak:
Vörösmarty utcai sarok
Királyi Pál utcai sarok
Rozgonyi utca 1.
Ideiglenes buszmegálló lesz elérhető a Magyar utca 60. szám előtt.
A beruházás nemcsak a közműhálózat korszerűsítését szolgálja, hanem megalapozza a későbbi, EU-támogatással megvalósuló útfejlesztést is.
Július 19-én szombaton és július 20-án vasárnap technikai okok miatt csak 8:30 és 11 óra között lesz nyitva az állatmenhely.
A munkálatok miatt a helyszínen nyújtott ügyfélfogadás és a szolgáltatások csak korlátozottan érhetők el.
Hamis Facebook-profilra figyelmeztet a képviselő.
„Az ámulattól elakad a lélegzetem, amikor újra és újra meghallgatom ezt a robothangon elmondott korszakos és éleslátó gyorselemzést.”
Több mint 40 egyetemi hallgató vehette át a diplomáját.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.