Tudatos arcvesztés, avagy Tar Mihály álprofilja

Ha valaki egyszer elárulja, hogy álruhában volt jelen, akkor a kérdés már nem az, hogy miért tette, hanem hogy innentől kezdve ki fog neki hinni, amikor a saját nevén szólal meg? Forrás: YouTube

A napokban derült ki, hogy Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház Kft. vezetője álprofillal csatlakozott egy digitális polgári körhöz. A történetet maga árulta el egy műsorban, így nem pletykáról, hanem nyíltan vállalt esetről beszélhetünk.

De vajon milyen ember az, aki nem a saját neve alatt, nem a saját arcával csatlakozik egy közösséghez? Aki egy kitalált személyiség mögé bújva figyel, kutakodik, kíváncsiskodik?

Az álprofil a közösségi terekben mindig gyanús. Egyszerre jelent bizalmatlanságot és tiszteletlenséget: bizalmatlanságot azokkal szemben, akik nyíltan ott vannak, és tiszteletlenséget a közösség egészével szemben, amelyben az őszinteség lenne az alap.

Mit mutat meg egy ilyen gesztus? Azt, hogy valaki fél a következményektől. Fél attól, hogy véleménye miatt megítélik. Fél attól, hogy a saját neve alatt szembesül másokkal.

Az álprofil a gyávaság digitális jelképe: jelen van, de mégsem; beszél, de nem vállalja; figyel, de rejtőzködve.

Lehet érvelni azzal, hogy a kíváncsiság természetes. Igen, de kíváncsiskodni más dolog: amikor valaki belép, hogy körülnézzen, információkat gyűjtsön, miközben magáról semmit sem árul el, az egyenlőtlen helyzetet teremt. Olyan, mintha valaki álarc mögül hallgatná mások vallomásait.

A polgári körök – akár hagyományosak, akár digitálisak – éppen az átláthatóságra, az egyenes beszédre épülnek. A közösség akkor működik, ha mindenki vállalja magát. Ezért is zavaró, ha egy közismert személyiség, esetünkben a médiaház vezetője nem így tesz.

Az álprofilok világában mindenki veszít: a közösség az őszinteséget, az álprofil mögé bújó ember pedig a hitelességét. És ha valaki egyszer elárulja, hogy álruhában volt jelen, akkor a kérdés már nem az, hogy miért tette, hanem hogy innentől kezdve ki fog neki hinni, amikor a saját nevén szólal meg?