Kanizsa - 2025. december 05., Péntek
#haltelepítés #Nagykanizsa #Csónakázó-tó

Rekordméretű pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Rekordméretű pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Forrás: Facebook/Csónakázó-tavat kedvelők csoportja

Az idei év nyolcadik, egyben utolsó haltelepítését végezte el a Magyar Országos Horgász Szövetség a nagykanizsai Csónakázó-tavon és az előtározón, hogy még vonzóbbá tegye a helyi és környékbeli sporthorgászok számára a vizeket.

A mostani telepítés kifejezetten a sporthorgász közösség igényeire épült: méretben és küllemben is különleges, extra nagytestű pontyok érkeztek a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Balatonlelle–Irmapusztai tógazdaságából.

  • Az előtározó tóba 24 darab kapitális példány került

  • A nagy tó kiváló pontyállománya pedig további 134 darab nagytestű hallal gazdagodott

A szállítmányt kézi erővel, leszákolásos módszerrel helyezték a vízbe, a munkában aktívan részt vettek a nagykanizsai pontyhorgász közösség tagjai is. Az ő segítségüknek köszönhetően gördülékenyen zajlott az akció, amely egyben szépen példázza a szervezett horgászat és a helyi horgászok együttműködését.

A MOHOSZ célja, hogy a folyamatosan bővülő sporthorgász-tábor számára élménydús, változatos és jól halasított vizeket biztosítson. A most betelepített, különlegesen szép és nagy pontyoktól azt várják, hogy a következő időszakban számos horgásznak szereznek majd felejthetetlen fogásokat és fotózható „trófeákat”.

A szervezők bíznak benne, hogy a halak jó kondícióban átvészelik a telet, és jövőre már sokaknak jelentenek majd igazi horgászélményt a Csónakázó-tavon és az előtározón.

Forrás: Facebook

Még érdekes lehet ...


2026. július 13., Hétfő

Horváth Jácint és Lovkó Csaba hallgat a 40 bagolai dolgozó elbocsátásáról

Ha minden akadály elhárult az együttműködés elől, akkor a nagykanizsaiak joggal várnak választ arra, mit tett Horváth Jácint és Lovkó Csaba a közel 40 munkahely megmentéséért.


Semmelweis-emlékéremmel jutalmazták Dr. Késmárki Nóra több évtizedes gyógyító munkáját

A rangos kitüntetés több mint három évtizedes elkötelezett orvosi munkáját ismeri el.


2026. július 12., Vasárnap

Semmelweis-napon köszöntötték a nagykanizsai kórház dolgozóit

A Semmelweis-napi ünnepségen az egészségügyi dolgozók elhivatottságát méltatták, miközben a kórház fejlesztéseiről és eredményeiről is beszámoltak.


2026. július 11., Szombat

Nyolc dobogós helyezéssel zárta a nemzetközi versenyeket a nagykanizsai kajakos

A nagykanizsai kajakos két aranyérmet is nyert a világbajnokságon, majd Olaszországban is remekelt, így összesen nyolc dobogós helyezéssel zárta a két nemzetközi megmérettetést.


2026. július 09., Csütörtök

Zseblámpával a könyvek között – ismét különleges esti programmal várja a látogatókat a nagykanizsai könyvtár

Július 15-én 19 és 22 óra között meseprogramokkal, társasjátékokkal, könyvbörzével és zseblámpás könyvtári manóvadászattal készül a Halis István Városi Könyvtár.


2026. július 08., Szerda

Bezárt a bagolai hulladékválogató

Közel negyven ember maradt munka nélkül.


Azonnal lezárták a Széchenyi téri parkolót azbesztszennyezés miatt!

Az önkormányzat megkezdte a végleges műszaki megoldás előkészítését, és további mintavételeket rendelt el a szennyezés pontos kiterjedésének feltárására.


2026. július 05., Vasárnap

Új remény Loki megtalálására: fotó készült a Gelse mellett látott kutyáról

Aki Lokit látja, ne üldözze, hanem azonnal értesítse a keresést szervezőket. A megtalálását segítő információért 400 ezer forint jutalom jár.


2026. július 04., Szombat

Vasárnap ismét megrendezik a Kiskanizsai Hagyományok Napját és Búcsút

A délután folyamán több fellépő is színpadra lép, a rendezvényen a részvétel ingyenes.


Elrajtolt a Cross Futás a nagykanizsai motocross pályán

A szombat reggeli közös futásra a Kanizsa Motocross Sportegyesület várta a sportolni vágyókat a nagykanizsai crosspályára.


2026. július 03., Péntek

A vihar a Felsőtemplomot sem kímélte

Segítséget kérnek a torony felújításához.


2026. július 02., Csütörtök

Kitüntetés mindenáron?

A legutóbbi adományozás során folt esett a városi elismerések presztízsén.


Újabb éleslövészetek lesznek, eközben vannak, akik bezáratnák a lőteret

A petíció szerint a Homokkomárom, Hosszúvölgy, Zsigárdmajor, Fűzvölgy, Korpavár, Újudvar, Palin, Kiskanizsa és Sormás térségében élők számára különösen megterhelő a lőtér működése. A kezdeményező szerint az, hogy a gyakorlatok nemcsak hétköznapokon, hanem


2026. június 30., Kedd

A Tisza-kormány terve az önkormányzatiság megcsúfolása

Ciklus- és javadalmazás-korlátozás vár a vármegyei közgyűlési elnökökre, polgármesterekre, sőt, lehet, hogy a testületek is mennek a levesbe. Eközben a pályázati programok körül nagy a csend.

+