Kanizsa - 2026. március 03., Kedd
#Nagykanizsa #emléktábla #Bátki József #Rajnai Miklós #Cseresnyés Péter

Értelmetlen háborúba került fiatalemberként – most emléktáblát kapott Nagykanizsán

Értelmetlen háborúba került fiatalemberként – most emléktáblát kapott Nagykanizsán

Rajnai Miklós és Cseresnyés Péter a Bátki emléktábla avató ünnepségen Fotó: Zalakocka

A Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem a nagykanizsai Sugár utca 2. szám alatt emléktáblát avatott. Vitéz Bátki József doni hős, a szabadegyetem egyik alapítója 1965-től 2010-es haláláig ebben a társasházban élt.

A főhajtáson Rajnai Miklós Bánffy Miklós-díjas bölcsész, a szabadegyetem főszervezője szólt az emlékezőkhöz. Beszélt a doni hős életének állomásairól és arról, hogy milyen sokat tett a kanizsai Nagy-Magyarország emlékmű megmentéséért. Kiemelte: az emléktábla készítésében köszönettel tartoznak Bertalan Péter építészmérnöknek.
Majd Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: Bátki József fiatalemberként került bele a háborúba. Ha most nem döntünk jól, akkor a mostani világ fiataljai sodródhatnak a háborúba, ami beláthatatlan következményekkel is járhat, mondta. 

– Bátki 1919-ben született, 23 éves volt, amikor elvitték egy nagy háborúba, ahol három évig harcolt – fogalmazott. – Ezt követően további három évig hadifogságban volt. Szenvedett, lemondásokra volt szüksége, hogy túléljen. Egy ilyen életsors méltó arra, hogy Nagykanizsa közössége megismerje Bátki Józsefet, hogy többet olyan ne fordulhasson elő, hogy fiatalembereket egy értelmetlen háborúba elvisznek. Legméltóképp akkor lehet Bátki József emléke előtt tisztelegni, ha felhívjuk a figyelmet arra, mit kell egy embernek átélnie, ha háborúba viszik.

Az emléktábla leleplezését követően vitéz Bátki József gazdasági mérnök-tanár, író, kutató-történész lánya, Tóth Bencéné Bátki Judit óvónő szintén megemlékezett édesapja hőstetteiről.

Még érdekes lehet ...


2026. április 15., Szerda

Szolidaritási adó nuku: avagy a bátor nyúl lázadása

Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?


Ami bosszúságként indult, ma már vállalkozás: így lett ötletből siker

Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.


2026. április 13., Hétfő

Egészségnevelő podcast indult Nagykanizsán

A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.


Több mint egy tonna hal és kiélezett küzdelem – ezt hozta a VI. Csótó Carp Cup

A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.


2026. április 12., Vasárnap

Cseresnyés Péter: Holnaptól már nem lehet másra mutogatni

A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.


Nagy részvétel, nagy tét – Cseresnyés Péter nyilatkozott az urnazárás után

-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.


Cseresnyés Péter is szavazott már – Zalában is rekorder a részvételi arány +Képgaléria

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.


2026. április 11., Szombat

A nap vicce: a baloldal szerint túlárazott Kanizsa Arénában ünnepel a Tisza jelöltje

Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.


2026. április 10., Péntek

Szabó Zsófi is beállt Cseresnyés Péter mögé Nagykanizsán

Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.


Gagyi hősök és a nagykanizsai köpönyegforgatók, avagy a tiszás propaganda mozgatórugói

Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.


Szupertiszta víz és magyar szabadalom: új dimenzióba lép a nagykanizsai Hidrofilt

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.


2026. április 09., Csütörtök

Harmadszor Nagykanizsán – de mit kapnak cserébe a kanizsaiak?

A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre


2026. április 08., Szerda

Ezer dolgozó, félmillió beteg: a szakma csúcsán a nagykanizsai kórház

Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.


2026. április 07., Kedd

Rózsaszínbe öltözött Nagykanizsa belvárosa

Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.


2026. április 06., Hétfő

Rendőrkutya a könyvtárban

Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.


Véletlenek nincsenek: Lovkó Csaba, a Tisza kanizsai üdvöskéje a szocialistáktól indult

Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.


2026. április 03., Péntek

Családi nap lesz nagyszombaton a múzeumban

A gyerekeket és szüleiket nagyszombaton 9 és 14 óra között várják a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.

+