Fotók: Pap Dániel tartalékos főhadnagy
Több mint hetven, Nagykanizsáról és Szolnokról bevonult katona vett részt az ócsai ABV-kiképzésen, ahol tűzakadálypályán és tűzoltási gyakorlaton tettek tanúbizonyságot felkészültségükről.
Az alapkiképzés részeként megrendezett gyakorlaton a honvédeknek nemcsak fizikai erejüket, hanem lélekjelenlétüket is bizonyítaniuk kellett. A tűzakadálypálya leküzdése és a valós helyzeteket modellező tűzoltási feladatok komoly kihívás elé állították az állományt.
A kiképzést a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred és a Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred közösen szervezte. Az ABV – atom-, biológiai és vegyi – felkészítés célja, hogy a katonák szélsőséges, veszélyes körülmények között is képesek legyenek szakszerűen és fegyelmezetten helytállni.
A gyakorlat során a résztvevők bizonyították, hogy felkészültségük és együttműködésük megfelel a területvédelmi erőkkel szemben támasztott elvárásoknak.
Forrás: Facebook/Területvédelmi Erők
Az Egylet Pincében tartott találkozón a politikus a vereség feldolgozása mellett az összetartás és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozta.
Előbb lezárásra, majd végleges átalakításra kerül sor a régi kosaras piac területén, így az autósok élete még nehezebbé válik.
Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.
Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?
Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.