Kanizsa - 2026. március 06., Péntek
#Zebra DPK #Nagykanizsa #Kanizsa Aréna #Kocsis Máté

Április 12-én a biztos választás: a Fidesz! +Képgaléria

Április 12-én a biztos választás: a Fidesz! +Képgaléria

Kocsis Máté és Cseresnyés Péter a rendezvény előtt Fotó: Gergely Szilárd

A Kanizsa Arénában több mint 600 ember vett részt a Zebra Digitális Polgári Kör rendezvényén, ahol Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a Zebra DPK alapítója és Németh Balázs, Budapest 13. választókerület képviselőjelöltje lépett a színpadra.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Zala vármegye 3. választókerületi elnöke beszédében úgy fogalmazott: minden olyan alkalom sokat jelent, ahol az emberek átfogó képet kaphatnak arról, mi mindent köszönhetnek a magyar kormánynak. Mint leszögezte: április 12-én a biztos választás a Fidesz!

Cseresnyés Péter a kormány eredményeit ismertette – s ezekből bizony, nem volt kevés Fotó: Gergely Szilárd

– A kormány 2010 óta, a magyarokkal együtt az elmúlt 16 évben komoly eredményeket ért el – mondta. – Egymillióval többen dolgozunk, jelentős mértékben növekedtek a nyugdíjak, a bérek. Visszavásároltuk azok az állami tulajdonú, stratégiai cégeket, amelyeket a szocialista kormányok elkótyavetyéltek, idegen kézbe adtak. Nagyon sok olyan érv szól mellettünk, ami azt bizonyítja, hogy jó munkát végeztünk így közösen. Ennek a munkának az eredménye az, hogy például rezsidíj-csökkentett energiaárakat fizetünk. Méghozzá 2012 (!) óta ugyanazt a díjat fizetjük a villany, a gáz, a hulladékszállítás, a víz, vagy épp a csatornaszolgáltatás után. A családtámogatási rendszer lépésről lépésre fejlődött.

Eljutottunk odáig, hogy már a kétgyermekes édesanyák is életük végig adómentesek lesznek.

Ehhez tartozik az otthonteremtési támogatások sora, vagyis olyan eredmények, amikre büszkék lehetünk.

Szólt arról is, hogy az ukrán elnök életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt, hiszen a magyar kormány, Magyarország ellenáll a háborúnak. Szerinte nagy a tét, hiszen

ha az ukránok szövetségese, Magyar Péter jön április 12-e után, abban az esetben – ne legyen senkinek kétsége – Magyar Péter kiszolgálja az igényeiket.

Majd Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a Zebra DPK alapítója és Németh Balázs, Budapest 13. választókerület képviselőjelöltje tartott pódiumbeszélgetést.

A két politikus főként aktuálpolitikai kérdésekről beszélgetett. Kocsis Máté szerint amit az ukránok megengednek maguknak az egyszerűen elképesztő. Kiemelte: azonban Zelenszkij fenyegetésével új fejezet kezdődött a két ország viszonyában, de a politikai kampányban mindenképpen. Magyar Péter kétszínű nyilatkozattal reagált.

Kocsis Máté és Németh Balázs Fotó: Gergely Szilárd

– Ez egy olyan ócska színjáték mint oly' sok minden Magyar Péter életében – folytatta. – Az egész ügy, ami kirobbant, Magyar Péter érdekében történik: az világos, hogy néhány héttel ezelőtt Münchenben lepaktált az ukránokkal. Akkor zárták el az ukránok a kőolajvezetékünket és akkor állapodtak meg abban, hogy ezzel válságot okoznak Magyarországon.

Emelkednek majd az üzemanyagárak, ettől azt várják, hogy a magyar kormány meggyengül és krízis lesz. Szintén az ukránoktól megtanultuk, hogy a Magyar Péter-féle kormány mindenben támogatná Ukrajnát. Sőt, Orbán Anita, Magyar Péter külügyminiszter-jelöltje azt mondta: nem lesznek bot a küllők között és mindent megszavaznak Ukrajnának. Ezért akarnak az ukránok Magyarországon kormányt váltani, költenek és pénzt adnak a Tisza Pártnak – fogalmazott Kocsis Máté.

I

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. április 17., Péntek

Cseresnyés Péter: Össze kell tartani, mert amit felépítettünk, az nem veszett el

Az Egylet Pincében tartott találkozón a politikus a vereség feldolgozása mellett az összetartás és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozta.


Még kevesebb parkoló lesz a belvárosban – érdekel itt valakit, mit akarnak az emberek?

Előbb lezárásra, majd végleges átalakításra kerül sor a régi kosaras piac területén, így az autósok élete még nehezebbé válik.


2026. április 16., Csütörtök

Április 16.: a gettósítás kezdete és az emlékezés napja

Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.


Kétezer kilogramm hal érkezett a Csónakázó-tóba

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.


2026. április 15., Szerda

Szolidaritási adó nuku: avagy a bátor nyúl lázadása

Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?


Ami bosszúságként indult, ma már vállalkozás: így lett ötletből siker

Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.


2026. április 13., Hétfő

Egészségnevelő podcast indult Nagykanizsán

A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.


Több mint egy tonna hal és kiélezett küzdelem – ezt hozta a VI. Csótó Carp Cup

A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.


2026. április 12., Vasárnap

Cseresnyés Péter: Holnaptól már nem lehet másra mutogatni

A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.


Nagy részvétel, nagy tét – Cseresnyés Péter nyilatkozott az urnazárás után

-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.


Cseresnyés Péter is szavazott már – Zalában is rekorder a részvételi arány +Képgaléria

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.


2026. április 11., Szombat

A nap vicce: a baloldal szerint túlárazott Kanizsa Arénában ünnepel a Tisza jelöltje

Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.


2026. április 10., Péntek

Szabó Zsófi is beállt Cseresnyés Péter mögé Nagykanizsán

Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.


Gagyi hősök és a nagykanizsai köpönyegforgatók, avagy a tiszás propaganda mozgatórugói

Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.


Szupertiszta víz és magyar szabadalom: új dimenzióba lép a nagykanizsai Hidrofilt

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.


2026. április 09., Csütörtök

Harmadszor Nagykanizsán – de mit kapnak cserébe a kanizsaiak?

A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre


2026. április 08., Szerda

Ezer dolgozó, félmillió beteg: a szakma csúcsán a nagykanizsai kórház

Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.


2026. április 07., Kedd

Rózsaszínbe öltözött Nagykanizsa belvárosa

Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.

+