Forrás: Facebook/Balogh László
A március 15-i budapesti rendezvényekről készült mobilcella-elemzés szerint többen vettek részt a Békemeneten, mint a Tisza Párt „Nemzeti Menet” elnevezésű felvonulásán. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai alapján mintegy 180 ezer mobiltelefon jelenlétét rögzítették a Kossuth tér környékén, míg a Hősök tere és az Andrássy út térségében körülbelül 150 ezer készüléket azonosítottak. A rendezvény ráadásul a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette, amely Orbán Viktor beszédét és a tömeg nagyságát is kiemelte.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából több nagyszabású rendezvényt tartottak Budapesten. A Magyar Turisztikai Ügynökség mobilcella-adatok anonim, aggregált elemzése szerint a Kossuth tér, az Alkotmány utca és a környező utcák területén mintegy 180 ezer mobiltelefon jelenlétét rögzítették a Békemenet idején.
Ezzel szemben a Hősök terén és az Andrássy úton tartott „Nemzeti Meneten” hozzávetőleg 150 ezer mobilkészüléket azonosítottak.
Az MTÜ hangsúlyozta: az adatok mobilhálózati cellainformációk anonim, feldolgozott és aggregált elemzésén alapulnak, amelyek megfelelnek a GDPR adatvédelmi szabályainak és a magyar jogszabályoknak.
A budapesti eseményekről több külföldi médium is beszámolt. A nemzetközi tudósítások többsége kiemelte a Békemeneten megjelent tömeget, valamint Orbán Viktor miniszterelnök beszédének főbb üzeneteit.
A Reuters arról írt, hogy az idei nemzeti ünnep különösen fontos politikai jelentőséggel bír, mivel a választási kampány hajrája előtt lehetőséget adott a politikai mozgósításra. A hírügynökség szerint sokan vonultak utcára a kormány és a miniszterelnök támogatására.
Orbán Viktor beszédében történelmi jelentőségűnek nevezte a közelgő választást.
„Nem úgy kell nyernünk, mint négy évvel ezelőtt, hanem jobban. Nem annyi szavazatra van szükségünk, mint négy évvel ezelőtt, hanem többre” – idézte szavait a Reuters.
Az Euronews tudósítása szerint a miniszterelnök beszédében a közelgő választást a háború és a béke közötti döntésként jellemezte. A portál kiemelte Orbán Viktor azon kijelentését is, hogy a jelenlegi kormány képes garantálni, hogy Magyarország kimaradjon a konfliktusból.
A Deutsche Welle beszámolója szintén nagy tömegről írt, amely a miniszterelnök és a kormánypártok támogatására gyűlt össze. A német közszolgálati médium szerint Orbán Viktor beszédében élesen bírálta Brüsszelt és Kijevet, és hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kíván belesodródni a háborúba.
A Kyiv Independent arról számolt be, hogy a budapesti utcák megteltek politikai rendezvények résztvevőivel, és a miniszterelnök beszédében Ukrajnának is üzent, amikor kijelentette: Magyarország nem fog Ukrajnáért harcolni.
A kokárdákkal, nemzeti zászlókkal és transzparensekkel érkező tömeg már a délelőtti órákban megtöltötte a főváros központját.
A szervezők és a résztvevők szerint sokan az ország különböző pontjairól, valamint a határon túlról is érkeztek az eseményre. A felvonuláson családok, fiatalok és idősebbek egyaránt részt vettek.
S természetesen, Zalát is sokan képviselték, íme egy képgaléria, melynek képeit Nagykanizsa korábbi polgármestere, Balogh László Facebook-oldaláról vettük át.
Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?
Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.
Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.
Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.
A gyerekeket és szüleiket nagyszombaton 9 és 14 óra között várják a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.