Kanizsa - 2026. március 23., Hétfő
#Éljen VárosuNk! #Magyar Péter #Lovkó Csaba #Nagykanizsa

Tényleg kihátrált az ÉVE a saját tagpártja országgyűlési képviselő-jelöltje mögül

Tényleg kihátrált az ÉVE a saját tagpártja országgyűlési képviselő-jelöltje mögül

 

Az embert azért csak elkapja a hányinger attól, amit az Éljen városuNk! Egyesület művel a Facebook-profilján. Tegnap este a kanizsai Tisza-, illetve Magyar Péter-fórum volt a sláger, orrba-szájba nyomatták, miközben a szerveződésnek a Demokratikus Koalíció révén van egy saját országgyűlési képviselő-jelöltje.

Ehhez képest utóbbit, Bodó Lászlót a fórum beharangozójában éppen csak megemlítették: 

"Ez azt jelenti, hogy Nagykanizsa és a Zala 03-as körzet az országos kampány egyik figyelt terepe lett. A körzetben a nagyobb pártok részéről Lovkó Csaba, Cseresnyés Péter, Bodó László és dr. Matyijcsik Sándor méreti meg magát. Április 12-ig már kevesebb mint három hét van hátra, vagyis most kezdődik igazán a sűrű, pörgős, személyes jelenlétre épülő kampányidőszak."

Mintha nem is létezne, helyette Lovkó Csabát pozicionálják az első helyre. Fura ez a pálfordulás és mellőzés annak tükrében, hogy az ÉVE frakcióvezető-helyettes a polgármester, a DK-s Horváth Jácint. Aki ezek szerint a saját pártjának jelöltje helyett a tiszás Lovkót sztároltatja a frakció profilján, melyen még Magyar Péter posztját is megosztották, amint az borítóképünkön látható.

Hiába, helyezkedni tudni kell. A hatalomért bármit. A kérdés költői: vannak ezeknek elveik?

 

Még érdekes lehet ...


2026. április 15., Szerda

Szolidaritási adó nuku: avagy a bátor nyúl lázadása

Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?


Ami bosszúságként indult, ma már vállalkozás: így lett ötletből siker

Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.


2026. április 13., Hétfő

Egészségnevelő podcast indult Nagykanizsán

A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.


Több mint egy tonna hal és kiélezett küzdelem – ezt hozta a VI. Csótó Carp Cup

A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.


2026. április 12., Vasárnap

Cseresnyés Péter: Holnaptól már nem lehet másra mutogatni

A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.


Nagy részvétel, nagy tét – Cseresnyés Péter nyilatkozott az urnazárás után

-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.


Cseresnyés Péter is szavazott már – Zalában is rekorder a részvételi arány +Képgaléria

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.


2026. április 11., Szombat

A nap vicce: a baloldal szerint túlárazott Kanizsa Arénában ünnepel a Tisza jelöltje

Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.


2026. április 10., Péntek

Szabó Zsófi is beállt Cseresnyés Péter mögé Nagykanizsán

Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.


Gagyi hősök és a nagykanizsai köpönyegforgatók, avagy a tiszás propaganda mozgatórugói

Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.


Szupertiszta víz és magyar szabadalom: új dimenzióba lép a nagykanizsai Hidrofilt

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.


2026. április 09., Csütörtök

Harmadszor Nagykanizsán – de mit kapnak cserébe a kanizsaiak?

A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre


2026. április 08., Szerda

Ezer dolgozó, félmillió beteg: a szakma csúcsán a nagykanizsai kórház

Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.


2026. április 07., Kedd

Rózsaszínbe öltözött Nagykanizsa belvárosa

Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.


2026. április 06., Hétfő

Rendőrkutya a könyvtárban

Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.


Véletlenek nincsenek: Lovkó Csaba, a Tisza kanizsai üdvöskéje a szocialistáktól indult

Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.


2026. április 03., Péntek

Családi nap lesz nagyszombaton a múzeumban

A gyerekeket és szüleiket nagyszombaton 9 és 14 óra között várják a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.

+