Szolidaritási adó nuku: avagy a bátor nyúl lázadása

Fotó: Gergely Szilárd

Egészen friss hír: Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármester bejelentette: az önkormányzat nem fizeti be a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét. A döntés önmagában is erős, hiszen egy törvényben előírt kötelezettség megtagadásáról van szó – ám az időzítés még több kérdést vet fel.

A város korábban – a választásokig – rendszeresen teljesítette ezt a befizetést. Most viszont, hogy politikailag új helyzet körvonalazódik az országban, hirtelen megváltozott az álláspont. Ez a fordulat könnyen keltheti azt az érzetet, hogy nem elvi, hanem inkább politikai megfontolás áll a háttérben.

Felmerül a kérdés: ha a hozzájárulást valóban igazságtalannak tartja a városvezetés, miért nem emelte fel korábban a hangját? Miért most jött el a „nem fizetünk” pillanata? És ami talán még fontosabb: mit üzen ez a lépés a helyieknek?

Hiszen ha egy önkormányzat úgy dönt, hogy egy kötelező befizetést nem teljesít, az könnyen értelmezhető úgy is, hogy bizonyos szabályok megkérdőjelezhetők. De vajon ez az üzenet? Hogy ha valaki soknak tart egy adót vagy járulékot, akkor egyszerűen ne fizesse be?

Természetesen az önkormányzatoknak joguk van kritikát megfogalmazni az őket érintő pénzügyi szabályokkal kapcsolatban, és akár politikai eszközökkel is kifejezni álláspontjukat. A kérdés azonban az, hogy egy ilyen lépés mennyire szolgálja a közösség érdekeit, és mennyire erősíti – vagy gyengíti – a jogkövető magatartásba vetett bizalmat.

A mostani döntés tehát nemcsak pénzügyi, hanem morális és politikai kérdés is. És talán nem is az a legfontosabb, hogy befizetik-e a hozzájárulást, hanem az, hogy

milyen példát mutat a város vezetése azoknak, akiknek a szabályokat nap mint nap be kell tartaniuk.

Azaz, ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?