Illusztráció: Pexels
Nagykanizsa önkormányzata felülvizsgálta a tulajdonában álló, a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. által kezelt bérlakások díjrendszerét. A módosítások értelmében 2026. július 1-jétől a költségelvű lakbérek alapja 963 forintról 1011 forintra emelkedik négyzetméterenként, ami öt százalékos drágulást jelent. Ezzel párhuzamosan a piaci alapú bérlakások díjai is növekednek, mivel azok jelenleg a költségelvű lakbérek kétszereséhez igazodnak.
A közgyűlésen Horváth Jácint DK-s polgármester hangsúlyozta: a szociális helyzet alapján bérbe adott lakások esetében továbbra sem terveznek díjemelést.
– A szociális bérlakások tekintetében nem kívánunk emelést végrehajtani. A költségalapú bérlakások esetében ugyanakkor az üzleti tervben korábban már elfogadott öt százalékos emelést érvényesítjük – fogalmazott a polgármester.
Az önkormányzat adatai szerint jelenleg 111 szociális alapon bérbe adott lakás van Nagykanizsán, amelyek az összes bérlakás közel 12 százalékát teszik ki, ugyanakkor a lakbérbevételeknek mindössze 6,6 százalékát adják.
A városvezetés álláspontja szerint az esetleges emelésből származó többletbevétel nem jelentene érdemi segítséget a lakásgazdálkodásban.
A szociális alaplakbér továbbra is 586 forint/négyzetméter marad, amelyből a különböző korrekciós tényezők figyelembevételével alakul ki a ténylegesen fizetendő összeg.
A városban jelenleg 812 költségelvű bérlakás található. Az összkomfortos lakások átlagos havi bérleti díja jelenleg 46 379 forint, amely az emelést követően átlagosan 48 698 forintra nő. A komfortos lakások esetében az átlagos havi lakbér 42 277 forintról 44 391 forintra emelkedik.
Az önkormányzati előterjesztés rámutat: a költségelvű lakbérek még az emelést követően sem fedezik teljes mértékben az ingatlanok fenntartási és üzemeltetési költségeit. A jelenlegi átlagos tényleges lakbér négyzetméterenként 850 forint körül alakul, miközben az új alapdíj 1011 forint lesz.
Horváth Jácint szerint Nagykanizsa továbbra is az alacsonyabb bérleti díjakat alkalmazó önkormányzatok közé tartozik.
– Látható, hogy Nagykanizsán a költségalapú bérlakások díjai még mindig jóval alacsonyabbak, mint számos hasonló méretű városban. Zalaegerszegen, Szekszárdon vagy Dunaújvárosban 100-200 forinttal magasabb négyzetméterárak jellemzőek – emelte ki.
A város jelenleg tíz önkormányzati lakást ad bérbe piaci alapon. Ezeknél az ingatlanoknál a havi bérleti díjak jelenleg átlagosan 92 ezer és 192 ezer forint között mozognak. Az öt százalékos emelés nyomán például egy 55 négyzetméteres összkomfortos lakás havi díja 111 ezer forintról közel 117 ezer forintra emelkedik.
A polgármester ugyanakkor jelezte, hogy a következő közgyűlésen kezdeményezni fogja a piaci lakbérek leválasztását a költségelvű lakbérek automatikus követéséről.
– A következő emeléseknél már jelentősen torzulhatnának a piaci árak, ezért célszerű lenne egyedi díjmegállapítási rendszert kialakítani – fogalmazott.
Az önkormányzati számítások szerint a költségelvű lakbérek ötszázalékos emelése 2026-ban mintegy 10,5 millió forint többletbevételt eredményez a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. számára. Ez az összeg már szerepel a társaság idei üzleti tervében, ezért az emelés elmaradása veszélyeztethette volna annak teljesítését.
A rendeletmódosítást végül a közgyűlés kilenc igen szavazattal fogadta el, így az új lakbérek 2026. július 1-jétől lépnek hatályba Nagykanizsán. A döntést a Fidesz-frakció nem támogatta.
A Fidesz megyei választmányának elnöke szerint nem történt meg a szükséges határozott fellépés és érdekérvényesítés a munkahelyek megőrzése érdekében.
Fontos fejlesztés az utánpótlás számára.
Ha minden akadály elhárult az együttműködés elől, akkor a nagykanizsaiak joggal várnak választ arra, mit tett Horváth Jácint és Lovkó Csaba a közel 40 munkahely megmentéséért.
A rangos kitüntetés több mint három évtizedes elkötelezett orvosi munkáját ismeri el.
A Semmelweis-napi ünnepségen az egészségügyi dolgozók elhivatottságát méltatták, miközben a kórház fejlesztéseiről és eredményeiről is beszámoltak.
A nagykanizsai kajakos két aranyérmet is nyert a világbajnokságon, majd Olaszországban is remekelt, így összesen nyolc dobogós helyezéssel zárta a két nemzetközi megmérettetést.
Július 15-én 19 és 22 óra között meseprogramokkal, társasjátékokkal, könyvbörzével és zseblámpás könyvtári manóvadászattal készül a Halis István Városi Könyvtár.
Közel negyven ember maradt munka nélkül.
Az önkormányzat megkezdte a végleges műszaki megoldás előkészítését, és további mintavételeket rendelt el a szennyezés pontos kiterjedésének feltárására.
Aki Lokit látja, ne üldözze, hanem azonnal értesítse a keresést szervezőket. A megtalálását segítő információért 400 ezer forint jutalom jár.
A délután folyamán több fellépő is színpadra lép, a rendezvényen a részvétel ingyenes.
A szombat reggeli közös futásra a Kanizsa Motocross Sportegyesület várta a sportolni vágyókat a nagykanizsai crosspályára.
Segítséget kérnek a torony felújításához.