(A kép forrása: police.hu)
Újabb közös keresés indul július 10-én, miután továbbra sem tudni semmit a nagybakónaki Mihalicz János hollétéről. A férfinak Mackó nevű kutyájával együtt veszett nyoma június 27-én, miután felment Száka-hegyi birtokára.
A rendőrség ismét a nagybakónaki Száka-temető bejárata elé várja július 10-én (pénteken) 8 órára azokat a 18 év felettieket, akik segíteni szeretnének az eltűnt férfi megkeresésében. Kérik, hogy mindenkinél legyen élelem, folyadék, valamint láthatósági mellény. További információt Kovács Tamás polgármesteről lehet kérni a +36 70 198 0160-as telefonszámon.
Múlt szombaton mintegy 80 hivatásos és önkéntes próbált meg a nyomára akadni Mihalicz Jánosnak és/vagy a kutyájának, eredménytelenül. Még drónokat is bevetettek, ám a légi felvételeken sem látni semmit, ami kapaszkodót jelenthetne az ügyben.
A férfi eltűnésének körülményeiről korábban ITT írtunk részletesebben.
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.