(A kép forrása: police.hu)
A lakosok segítségét kéri a Nagykanizsai Rendőrkapitányság: a 24 éves Marton Marcell, akinek az ügyében a hatóság körözési eljárást folytat, 2020. március 20-án eltűnt bázakerettyei tartózkodási helyéről, és azóta nem adott életjelet magáról. A férfi 175 centiméter magas, kecskeszakállas, barna szemű, fekete baseball sapkát viselt.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Marton Marcellt felismeri, és tartózkodási helyéről tud valamit, hívja a 06 93 321 190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú zöldszámán (06 80 555 111), valamint a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.