Kék hírek - 2020. július 14., Kedd
#kéményseprés #katasztrófavédelem

Újra akcióban a koromlovagok

Újra akcióban a koromlovagok

A szakemberek július elsejétől ott folytatják a munkát, ahol a koronavírus-járvány kirobbanásakor abbahagyták (Fotó: Jóri András - BM OKF, Kontra György - BM OKF GEK)

Bőven van munkájuk a koromlovagoknak, hiszen a három hónapos kényszerszünet miatt országszerte feltorlódtak a kötelező társasházi feladatok. Emiatt a katasztrófavédelem minden kéményseprője a társasházaknál dolgozik.

A kéményseprők a társasházi kémények ellenőrzésekor először a tetőn dolgozva felülről meggyőződnek a központi járat átjárhatóságáról. Ilyenkor egy vasgolyót engednek le, hogy az esetleg belehullott falevéltől és egyéb szennyeződéstől megtisztítsák a járatot, majd kamerával is átnézik a hibák kiszűrése végett. Ezután lakásonként is elvégzik az ellenőrzést: itt a kéménybekötések számát, állapotát, tömörségét vizsgálják, továbbá megmérik az égéstermék szén-monoxid-tartalmát, és azt hogy ez a gáz visszaáramlik-e a lakásba. Emellett az elszívó berendezéseket és a nyílászárókat is átnézik, ugyanis a modern nyílászáróval rendelkező lakásoknál előfordulhat, hogy az ablakokon nincsen légbevezető, és ha nincs levegő-utánpótlás – huzat – akkor a kéményen nem tud távozni az égéstermék.

A szakembereknek nem tart sokáig a művelet, ha mindent rendben találnak, és a kémény is tiszta, akkor ingatlanonként nagyjából fél órát igényel a munka. A társasházi kéményseprés a lakosság számára ingyenes, a gazdálkodó szervezeteknek pedig díjköteles. Ahol hibát állapítanak meg, ott tanácsot adnak arról, hogy miként javítható a feltárt probléma, és előírják a tulajdonosnak a javíttatást.

Az ellátási területhez tartozó 17 megyében évente 300-320 ezer társasházi kéményt kell megvizsgálniuk a katasztrófavédelem kéményseprőinek. Ehhez hozzáadódnak a családiház-tulajdonosok önkéntes igénylései és a megrendelések is, így évente körülbelül 1–1,3 millió kéményhez vonulnak ki.

A tapasztalatok szerint a legtöbb társasházi kémény rendben van, de azért akadnak hibás, nem megfelelő égéstermék-elvezetők is. A helyzet megyénként erősen eltérő. A legtöbb gondot a régi járatok elöregedése, elhasználódása okozza, ezeket fel kell újítani.

Egy másik jellemző probléma a korosabb kazánok, és a vegyes-, illetve gázüzemű berendezések meghibásodása, mert egy új készülék beszerelése együtt jár a társasházi kémények kényszerű bélelésével vagy átépítésével.

Betartva az egészségügyi előírásokat a kéményseprőknél van szájkendő, maszk és kesztyű is. Az elmúlt néhány hét tapasztalatai szerint az emberek mindenhol készségesen fogadták a szakembereket.

(Forrás: https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. október 03., Csütörtök

Több mint egymilliárd forint értékű csempészett dohányt foglaltak le Zalában

A két férfit a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta, cselekményük miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.


Fokozott rendőri ellenőrzés vasárnap

Az ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása, továbbá a közrend, a közbiztonság fenntartása.


2024. szeptember 27., Péntek

Elhagyott lakóház égett le

Kigyulladt egy megközelítőleg ötven négyzetméteres lakóház Várföldén, az épület teljes terjedelmében kiégett.


2024. szeptember 20., Péntek

Elfogták a murakeresztúri gyilkosság gyanúsítottját

Kézre került a murakeresztúri emberölés gyanúsítottja.


2024. szeptember 19., Csütörtök

Gelsén fogták el a körözött német férfit

A 44 éves államtagadó férfi akár 10 éves börtönbüntetést is kaphat Németországban.


2024. szeptember 17., Kedd

Megöltek egy nőt Murakeresztúron - frissítve!

A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.


2024. szeptember 16., Hétfő

Mozgalmas napja volt vasárnap a zalai tűzoltóknak

Nemcsak balesetekhez és tűzesetekhez vonultak ki, hanem veszélyes fák eltávolításához is riasztották őket.


2024. szeptember 14., Szombat

Rangos elismerést vehettek át az Észak-Macedóniában helytállt magyar tűzoltók, köztük Zalából is

A segítségnyújtásban Zala vármegyéből Németh Attila Gábor tűzoltó törzszászlós vett részt, aki a Zalakarosi Katasztrófavédelmi Őrs egyik szerparancsnoka.


2024. szeptember 11., Szerda

Pénzt lopott

A nagykanizsai rendőrök rövid időn belül elfogták a tolvajt.


2024. szeptember 05., Csütörtök

Eltűnt Fábián Alexandra!

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.


Figyelem, mustgázveszély!

A mustgáz a must erjedése során intenzíven felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél nagyjából másfélszer nehezebb gáz.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Öt férfit vettek őrizetbe drogkereskedelem gyanúja miatt Zalában

A rendőrök a vásárlókat is azonosították, ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

+