Kék hírek - 2020. július 16., Csütörtök
#baleset #rendőrség #Nagykanizsa #Fityeház

Szlalomozott az úton

Szlalomozott az úton

(A kép forrása: police.hu)

A fityeházi Jókai úton közlekedett szerdán 18 óra körül egy 65 éves nagykanizsai férfi, aki Renault-jával többször is letért a jobb-, illetve baloldali útpadkára és a vízelvezető árokba, aztán a rézsüfalnak és egy fatuskónak is nekiütközött. A balesetet követő rendőri intézkedés során felmerült annak a gyanúja, hogy a sofőr korábban alkoholt fogyasztott, ezért további mintavételre előállították, vezetői engedélyét pedig elvették. A baleset következtében a férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

Zalaegerszegen viszont olyan járművezetőt értek tetten a helyi rendőrök tegnap, akinél a helyszíni alkoholteszter egyértelműen igazolta, hogy ivott, mielőtt autóba ült. Ráadásul a sofőrnek nem volt jogosítványa, a vezetéstől jogerősen eltiltották.

A hatóságok nyomatékosan kérik:

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező a közlekedésben.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
  • Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet!
  • A szeszesital-fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.
  • Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.

A cél az, hogy mindenki hazaérjen!

Még érdekes lehet ...


2025. július 12., Szombat

Eltűnt: keresik Csonka Veronikát! - FRISSÍTÉS: előkerült Veronika!

A 12 éves lány 2025. július 11-én távozott ismeretlen helyre.


2025. július 11., Péntek

Zalai lakástüzek: meglepő adatok!

Több mint száz eset a vármegyében – egyik otthonban sem volt füstérzékelő.


2025. július 10., Csütörtök

Halálos baleset történt Nagykanizsán – vádat emeltek a sofőr ellen

A hatósági eljárás megállapította, hogy a baleset a vezető figyelmetlensége miatt következett be.


2025. július 08., Kedd

Kerékpárost sodort el egy ismeretlen sofőr a 74-es főúton

A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja!


2025. július 07., Hétfő

Táskában dobta le az értékeit – telefonos csalók verték át a 71 éves nagykanizsai nőt

Ötszázezer forintjával és arany ékszereivel lettek gazdagabbak a csalók.


2025. július 06., Vasárnap

Ügyeljünk a természetre!

A zalai tűzoltókat naponta riasztják szabadtéri tüzekhez. Olyan is előfordult már, hogy 10-15 hektárt érintő lángokkal kellett felvenniük a küzdelmet. 


2025. július 02., Szerda

Egy négyéves kisgyermeknek okozott sérüléseket a randalírozó

A férfi a letenyei buszpályaudvaron balhézott.


Nagykanizsáról indult útnak az áldozat, akit megöltek és az erdőben hagytak

Tizenhárom évig feküdt elrejtve a holttest – magyar férfit gyanúsítanak a pöchlarn-i gyilkossággal.


2025. június 28., Szombat

Nagykanizsai tűzoltók képviselték Zalát az Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőn

Összetettben a 14. helyet szerezték meg a Győrben megrendezett viadalon.


2025. június 27., Péntek

Lakóházba csapódott egy kamion Zalabaksán

A szlovák rendszámú nyergesvontató az épület utcafronti falát teljesen bedöntötte.


2025. június 25., Szerda

Súlyos baleset Tótszentmártonban!

Saját autója ütötte el a figyelmetlen tulajdonost.


Egy dal miatt tört ki a verekedés a falunapon – vádat emeltek a pölöskefői támadó ellen

A hangulat váratlan fordulatot vett, amikor egy vendég jelezte, hogy nem tetszik neki a repertoár, és arra kérte az előadókat, hogy változtassanak a műsoron.

+