Illusztráció (A kép forrása: hellovidek.hu)
Nagyobb mennyiségű pontyot találtak a kanizsai rendőrök egy haltartó hálóban a Bakónaki patakban múlt hétfőn. A közelben tartózkodó 47 éves helyi férfi elismerte, hogy a halakat ő halászta ki a patakból azzal a céllal, hogy értékesítse azokat. Az egyenruhások a férfit elfogták, majd előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki lopás elkövetése miatt.
Két nap múlva, a déli órákban a nagykanizsai mezőőrök tetten értek egy férfit, aki merítőszákkal a Csónakázó tó kifolyójánál, szintén a Bakónaki patakból tükörpontyokat és tőpontyot halászott ki. A kiérkező rendőrök igazoltatták a férfit, és megállapították, hogy a lopást ugyanaz követte el, akit pár nappal korábban tetten értek.
Harmadik alkalommal, szerda délelőtt is lebukott a férfi, amikor a mezőőrök nagy mennyiségű halat találtak nála, amit szintén a Csónakázó tó kifolyójának közelében, a Bakónaki patakból halászott ki. A helyszínre érkező rendőrök a férfit elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki lopás miatt. A nótorikus tolvajt a nagykanizsai rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt nagy mennyiségben kerültek ki halak a Csónakázó tóból a Bakónaki patakba, ami a könnyű pénzszerzés lehetőségét sugallja. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az ellopott hal mennyiségétől függően a tolvaj akár letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető.
(Forrás: police.hu)
Közösségi oldalakon kínálta 14 évesnél fiatalabb barátnője szexuális szolgáltatásait.
Két fiatalkorú megfenyegette a fiút, hogy ha nem adja oda a táskáját, megpofozzák vagy eltörik a kezét.
Hőkamerára gyűjtenek a lánglovagok.
Tavasszal élesítik az új mérőpontokat.
A sértett nő 2024. április 9-én internetbankon keresztül szeretett volna elutalni 1 032 forintot, amely egy Facebook-oldalon talált kártyás játék regisztrációs díja volt. A tranzakció során azonban súlyos hiba történt: a nő 1 032 000 forintot utalt át, rá
A balesetben érintett járművekben összesen hét ember utazott.
Baráti összejövetelen jutottak a bankkártyához, több mint 200 ezer forintot költöttek.
Tíz illegális migránst szállított, nem is akárhogy.
Az akció sikeres lezárása újra rámutatott a helyi polgárőrség és a rendőrség gyors reagálásának és együttműködésének fontosságára.
A KEHOP Plusz projekt keretében összesen 56 új, komplex tűzoltó gépjárműfecskendő beszerzése valósul meg.
Egy buszmegállóban hagyott, bérelhető elektromos rollert tulajdonított el egy 61 éves nagykanizsai férfi még 2025 májusában.
A zalai rendőrök nyitott szemmel járnak a szolgálatuk ideje alatt, hogy mindenki biztonságban vészelhesse át a tél megpróbáltatásait.
Két fiatalkorú bántalmazta nevelt társát, vádat emeltek ellenük.
A helyi önkéntes tűzoltók mentették ki szorult helyzetéből.
A férfit 2023 júniusában orvosi vélemény alapján gépjárművezetésre alkalmatlannak minősítették, mégis volán mögé ült.
A vádirat szerint a fiatal férfi egy szentpéterúri ingatlan udvarán három leállított személygépkocsit gyújtott fel.
A helyszínre riasztott letenyei hivatásos tűzoltók elvégezték az autó áramtalanítását, ezzel megelőzve az esetleges további veszélyhelyzetek kialakulását.