Képünk illusztráció (A kép forrása: tiszaujvaros.hu)
Fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak fehérbe öltözött ismeretlenek lakóházakba bejutni, figyelmeztetett a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese, hangsúlyozva, ilyen tevékenységről az önkormányzat előzetes értesítést küld.
Kiss Róbert alezredes hozzátette: a járási, illetve a kerületi tisztifőorvos rendelkezik a fertőzött terület, tömegközlekedési eszköz, lakóház fertőtlenítéséről, amelyet magáningatlanok esetében kizárólag szükség szerint rendelnek el, például árvizek után.
A fertőtlenítési feladatot a tisztifőorvos egyezteti az önkormányzattal, amely előzetesen értesíti az érintettet a mentesítés időpontjáról, mondta. Kiemelte: azt kérik, ha ismeretlenek fertőtlenítési feladatra jelentkeznek, és előzőleg a települési önkormányzat nem küldött erről értesítést, az állampolgárok vegyék fel a kapcsolatot a járványügyi hatósággal vagy az önkormányzattal.
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
Két fiatalkorú megfenyegette a fiút, hogy ha nem adja oda a táskáját, megpofozzák vagy eltörik a kezét.
Hőkamerára gyűjtenek a lánglovagok.
Tavasszal élesítik az új mérőpontokat.
A sértett nő 2024. április 9-én internetbankon keresztül szeretett volna elutalni 1 032 forintot, amely egy Facebook-oldalon talált kártyás játék regisztrációs díja volt. A tranzakció során azonban súlyos hiba történt: a nő 1 032 000 forintot utalt át, rá
A balesetben érintett járművekben összesen hét ember utazott.
Baráti összejövetelen jutottak a bankkártyához, több mint 200 ezer forintot költöttek.
Tíz illegális migránst szállított, nem is akárhogy.
Az akció sikeres lezárása újra rámutatott a helyi polgárőrség és a rendőrség gyors reagálásának és együttműködésének fontosságára.
A KEHOP Plusz projekt keretében összesen 56 új, komplex tűzoltó gépjárműfecskendő beszerzése valósul meg.
Egy buszmegállóban hagyott, bérelhető elektromos rollert tulajdonított el egy 61 éves nagykanizsai férfi még 2025 májusában.
A zalai rendőrök nyitott szemmel járnak a szolgálatuk ideje alatt, hogy mindenki biztonságban vészelhesse át a tél megpróbáltatásait.
Két fiatalkorú bántalmazta nevelt társát, vádat emeltek ellenük.
A helyi önkéntes tűzoltók mentették ki szorult helyzetéből.
A férfit 2023 júniusában orvosi vélemény alapján gépjárművezetésre alkalmatlannak minősítették, mégis volán mögé ült.
A vádirat szerint a fiatal férfi egy szentpéterúri ingatlan udvarán három leállított személygépkocsit gyújtott fel.
A helyszínre riasztott letenyei hivatásos tűzoltók elvégezték az autó áramtalanítását, ezzel megelőzve az esetleges további veszélyhelyzetek kialakulását.
Fél óra leforgása alatt három baleset történt, ezekben két ember nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a gépjárművekben pedig anyagi kár keletkezett.