Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
Egy héten belül két dunántúli áfacsaló bűnbandát számoltak fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. Az egymástól független elkövetői körök közel egymilliárd forint áfát csaltak el szójadara és számítástechnikai alkatrészek kereskedelmével. Tettükért akár 10 év szabadságvesztésre is számíthatnak.
A két, szinte azonos adókijátszási szisztémát alkalmazó, ám egymástól függetlenül működő bűnbanda más-más termékkörrel ügyeskedett: a győri csoport szójában, a zalai számítástechnikai alkatrészekben utazott.
A termékeket az Európai Unió különböző tagállamaiból nettó áron szerezték be, majd úgynevezett „missing trader” társaságokon átfuttatva értékesítették belföldön. Fizetendő adójukat a bukó cégek által kiállított fiktív számlákkal csökkentették. Ezzel a módszerrel a két cégláncolat összesen majdnem egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.
A NAV nyugat-dunántúli munkatársai egy héten belül számolták fel a két bűnözői csoportot, az akcióban ötven helyszínen, több mint száz nyomozó, járőr és informatikus vett részt. A kutatásokon a bizonyítékok begyűjtése mellett nagy értékű autókat, készpénzt foglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak.
A NAV mindkét ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. A több százmilliós áfacsalások irányítói letartóztatásban vannak, akár 10 évet is kaphatnak.
(Forrás: NAV)
A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, az ügy mediációval zárulhat.
A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy ne a büntetéstől tartva, hanem saját és mások biztonságát szem előtt tartva tartsák be a sebességhatárokat.
Gyanútlan lakásfelújító áldozatait Zalában és Somogyban károsította meg.
A nagykanizsai csapat dobogós eredménye egyértelmű visszaigazolása annak, hogy a zalai tűzoltók felkészültsége országos szinten is kiemelkedő, és a legélesebb helyzetekben is képesek magas színvonalon helytállni.
Kamionnyi áruért fizetett a sértett, de a rakomány soha nem létezett.
Melléképület égett teljes terjedelmében, a feltételezett bent tartózkodót nem találták meg.
Fóliasátrak és melléképület is lángra kapott a Szepetneki úton, a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megfékezni a tüzet.
Ellopta az autót, nekihajtott vele pár dolognak, majd elmenekült a férfi.
Az ingatlanban több gázkészülék is üzemelt.
Új korszak kezdődhet a családon belüli erőszak kezelésében.
Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi több szempontból is súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat.
Sorozatos csalással vádolnak egy tófeji férfit.
A tulajdonos a konyhában találta szembe magát a fekete kapucnis elkövetővel, aki egy pénztárcát magához ragadva azonnal elmenekült.
A segélyhívások már csütörtökön megkezdődtek, de a legsúlyosabb nap péntek volt, amikor egyetlen nap alatt 168 káresethez vonultak ki az egységek.