(A képek forrása: police.hu)
Egy 51 éves tótszentmártoni nő közlekedett 2020. június 23-án délelőtt személygépkocsival Letenyén a Bajcsy-Zsilinszky utcában a József Attila utca irányába. Haladása során egy kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, ahol nem biztosított elsőbbséget egy gyalogosnak, és elütötte. A baleset következtében a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A sofőrt a nagykanizsai rendőrök közúti baleset okozásának vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.
Egy másik baleset kapcsán a lakosság segítségét kérik a kanizsai rendőrök.
Az eljárás adatai szerint 2021. március 23-án 8 óra 45 perc körül Nagykanizsán, a Balatoni úton, egy áruház előtt lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy ismeretlen személy, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművével elütött egy gyalogost, aki az úttestre esett. A jármű vezetője a baleset után megállt segítséget nyújtani, majd mivel a gyalogos nem kért segítséget, elhagyta a helyszínt.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük az ismeretlen jármű vezetőjét, illetve aki látta a balesetet, vagy arról bármilyen információval rendelkezik, hogy jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
(Forrás: police.hu)
Februárban Kun Ádám és Orsos Krisztofer napjai a nagykanizsai tűzoltókkal teltek.
A nyomozás során kiderült, hogy a vádlottnak már a kezelés igénybevételekor sem állt szándékában fizetni.
A letenyei tűzoltók oltották el a tüzet.
A DELTA program keretében a zalaegerszegi rendőrök újabb droghálózatot számoltak fel.
Zalabaksáról távozott ismeretlen helyre a férfi, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Harminc négyzetméteres halmot raktak.
Vasárnap estig számíthatunk a fokozott rendőri jelenlétre.
Ilyen egy törvénytisztelő állampolgár: kicsit balhézik, majd szól a rendőröknek.
A lánglovagoknak köszönheti az életét egy nagykanizsai lakó.
Az ügyészség vádiratából kiderül: kettős szabálytalanság vezetett a tragédiához.
A csapadék mennyisége nem lesz számottevő, a talaj vízhiányos, a növényzet rendkívül száraz.
Egy korábbi pénzbírságot se fizetett be, úgyhogy ezért is előállították