(A kép forrása: police.hu)
Intézkedő rendőröket is megfenyegetett korábban az egyik őrizetbe vett nagykanizsai férfi.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterület Támogató Osztály Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2021. április 14-én Nagykanizsán fogták el A. Ervin és B. Szabolcs helyi lakosokat, mert gyanú merült fel arra, hogy egy bérelt lakásban kábítószerrel kereskednek. A lakásban tartott kutatás során a nyomozók 60 darab, feltehetően kábítószert tartalmazó alufólia csomagot és egy csomag kábítószer gyanús port tartalmazó fóliát találtak, melyeket lefoglaltak, hatóanyag-tartalmukat az eljárás során igazságügyi szakértő vizsgálja meg.
A. Ervin már nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, mivel egy korábbi rendőri intézkedésnél egy közlekedési balesetet követően megfenyegette a rendőröket, majd az ezt követő találkozások alkalmával is többször tett célzást arra, hogy erőszakos úton kívánja rendezni az őt ért sérelmek miatt a történteket az egyenruhásokkal. A folyamatos fenyegetések miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat is bekapcsolódott az ügybe, és szorosan együttműködött a rendőri szervekkel az eljárás során a rendőrök védelme érdekében. A felmerült információk alapján A. Ervin ügyében hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárást indítottak.
A nagykanizsai rendőrök az elfogott férfiakat a sikeres felderítő akció után kábítószer kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A nyomozók mindkét férfi esetében előterjesztést tettek a letartóztatásuk indítványozására, melyet B. Szabolcs esetében a Zalaegerszegi Járásbíróság elrendelt.
(Forrás: police.hu)
Most terrorcselekmény fenyegetés elkövetése miatt felel a bíróság előtt.
Újabb embercsempész-ügy Dél-Zalában.
A gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően semmilyen kár nem érte az ingatlanokat és az állatok is épségben megmenekültek.
Közlekedésrendészeti szakmai verseny: a vármegyei döntő győztese Both András rendőr főtörzsőrmester.
A hozzá csatlakozó állampolgárral igazi hétköznapi hősök voltak.
A megközelítőleg százötven négyzetméter alapterületű csarnok teljes terjedelmében ég.
Épp a rendőrök karjaiba szaladtak.
Drága gyorsulás volt, az már egyszer biztos.
Szerencsére, nem szenvedtek komoly sérülést a benn ülők.
A rendőröket fenyegette a többszörösen büntetett előéletű személy.
Kábítószer-termesztés miatt jogerősen elítéltek három zalai férfit – az elsőrendű vádlott 7 év fegyházbüntetést kapott.
Három hónap alatt 66 lakástűznél avatkoztak be a tűzoltók.
Az idei akció különlegessége, hogy ezúttal a lakosság dönthette el, hol jelenjenek meg a traffipaxok.
Személyi sérülés nem történt.
Csapó János Istvánt szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt keresik.