(A kép forrása: police.hu)
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közrend és a közbiztonság szavatolása érdekében különös figyelmet fordít a polgárőrséggel való együttműködésre.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a hosszú évekre visszatekinthető szakmai együttműkődés jegyében, a korábbi együttműködési megállapodást aktualizálta a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnökével, Horváth Róberttel. Az együttműködés célja a törvényesség, az önállóság, valamint egymás kölcsönös elismerése és tiszteletben tartása alapelvének figyelembevételével a közbiztonság, közrend fenntartása és megszilárdítása, így különösen az állampolgárok biztonságérzetének növelése.
(Forrás: police.hu)
Tanácsok, melyeket érdemes megfogadnod, ha nem akarsz bajt
Videót is készített magáról az akció közben
A páros nem bírt az erejével...
Amerikai tábornoknak adta ki magát a csaló, fél évig hitegette áldozatát
A bejelentés napján el is kapták az elkövetőt a nagykanizsai rendőrök.
Az áruk kereskedelmi forgalomba kerülése esetén több mint 68 millió forint vagyoni hátrány érte volna a jogtulajdonosokat.
Országszerte 268 oktatási intézményben voltak ma bombariadók.
Beck Roland mindössze 0,6 másodperccel csúszott le a dobogóról.
Január 15-én 0 órától január 20-án 24 óráig Zala vármegye teljes közigazgatási területén számíthatunk fokozott rendőri jelenlétre.
Autótűz tragédiával a nagykanizsai Tesco parkolóban
Ha már megtörtént a baj, tűzoltással csak akkor próbálkozzunk, ha azzal a testi épségünket nem veszélyeztetjük.
Az egyenruhások a vármegye útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során tíz esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.