Kék hírek - 2021. július 21., Szerda
#őzek násza #üzekedés #baleset-megelőzés #vadelütés

Beköszöntött az őznász

Beköszöntött az őznász

Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)

Elkezdődött az őzek párzási időszaka, ilyenkor nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, nappal is megjelennek az utakon, ezért most körültekintőbben kell vezetni.

Az őzek párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat a mezőgazdasági területek mellett. Figyelmesen vezetve a balesetek jó eséllyel elkerülhetők! – írja honlapján az Országos Magyar Vadászati Védegylet.

Az üzekedési időszakban a bakok jóval figyelmetlenebbek, mivel nem igazán tudnak másra koncentrálni a suták felhajtásán kívül. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a rendőrség azt kéri az autósoktól:

ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál óvatosabban!

A szervezet adatai szerint az elmúlt években átlagosan több mint 6000 nagyvadat ütöttek el, amelyek jelentős része (75%) őz volt, és a balesetek zöme az üzekedés alatt következett be.

Ha őzet látunk átszaladni az úton, számíthatunk rá, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsunk. Amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzünk, mert a kormány elrántása még komolyabb veszélyt hordoz magában: letérhetünk az útról vagy átsodródhatunk a szembe sávba.

Ha mégis vaddal ütközünk, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vadelütés közúti balesetnek minősül, így az esetleges további ügyintézés alapja a helyszíni jegyzőkönyv. Ezen kívül értesíteni kell a területileg illetékes vadgazdálkodó szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrség gondoskodik.

police.hu oldalán a következő tanácsokat is olvashatjuk erre az időszakra vonatkozóan:

  • A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Ha lakott területen kívül 90 km/óra helyett csak 80 km/óra sebességgel megyünk, jóval több időnk lesz reagálni egy hirtelen felbukkanó vad esetén.
  • Ne telefonálj! Ha másra figyelsz, lassabban tudsz reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.
  • Kapcsold fel a távolsági fényszórót lakott területen kívül! Így nagyobb területet láthatsz át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsold le a reflektort!
  • Tarts nagyobb követési távolságot és folyamatosan figyeld az út mindkét oldalát!
  • Jó tudni, hogy a vadállatok kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek.
  • Dudálj, ha vadállat van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy az állat látja a járművet, a hangjelzés viszont segíthet neki hogy tudja, merről jön a veszély. Vigyázz azonban, ha az állat nem az úton áll, lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.
  • Lakott területen belül is találkozhatsz őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
  • Vészfékezz, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé és adj hangjelzést!
  • Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot látsz az úton, hívják a 112-es segélyhívó számot! Ne próbáld meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.
  • Az elpusztult állatot ne vidd magaddal, mert az lopásnak számít.

 

Ha bővebben is érdekel, hogyan készülhetsz fel legjobban a baj megelőzésére, és mi a teendő, ha mégis megtörténik a szerencsétlenség, ebből a cikkből kiderül.

(Forrás: Turista Magazin)

Még érdekes lehet ...


2021. augusztus 01., Vasárnap

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek.


2021. július 29., Csütörtök

Továbbra is tiltott a kívánságlámpás használata

Mivel az égi lámpások a rendeltetésszerű használatukból adódóan ellenőrizhetetlen tűzforrások, ezért a termékek a tűzveszély kockázatát hordozzák magukban. 


2021. július 27., Kedd

Megszólalt az apa és a vízimentő a Balatonba fulladt testvérpár tragédiájáról

A gyászoló család és a a kisebbik fiú újraélesztésével próbálkozó vízimentő nyilatkozott a szörnyű balesetről.


2021. július 26., Hétfő

Ne várjunk őszig a kéménysepréssel

Nyáron is szerencsét hoz, ha kéményseprővel találkozunk, hiszen ha jól működik a házunk kéménye, biztonságban tudhatjuk otthonunkat és szeretteinket.


2021. július 25., Vasárnap

Két és fél millióan fulladtak vízbe

Vasárnap tartják meg először a vízbefúlást megelőző világnapot.


2021. július 24., Szombat

Két jármű is kigyulladt a napokban Zalában

Az idei évben már negyven alkalommal kellett járművek tüzeit oltani a zalai tűzoltóknak.


Néma segélykiáltás

A magyar köztudatba a rendőrség egy olyan, nemzetközi porondon feltűnt segítségkérő jelzést vezet be, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy veszélyben vannak.


2021. július 21., Szerda

Nincs már tűzgyújtási tilalom Zalában

Erdőterületen tüzet rakni a tűzgyújtási tilalom visszavonása után is csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyeken szabad.


Orvvadászat a megalapozott gyanú

A nagykanizsai rendőrök egy 67 éves férfit fogtak el.


2021. július 20., Kedd

Felcsaptak a lángok a Citromszigeten

A tüzet sikeresen megfékezték a lánglovagok.


2021. július 18., Vasárnap

Törölköző helyett széf

A strandolás csak akkor lesz gondtalan, ha mi magunk is teszünk érte.


Regisztráljon, hogy segíthessenek!

A horvát és a magyar rendőri vezetők egyeztetésének köszönhetően csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje.


Ismét tejesdobozokon kampányol az Országos Tűzmegelőzési Bizottság

Mintegy 12 millió tejesdobozon hívják fel a veszélyekre a figyelmet.


2021. július 16., Péntek

Égett a gabona Szepetneken

Kigyulladt egy teherautó kabinja Szepetnek külterületén, csütörtök délután, ez okozta a tarlótüzet.

#Nagykanizsa

Isten éltesse, Ilonka néni!

Isten éltesse, Ilonka néni!

2021. július 28. - Kanizsa

Orvvadászat a megalapozott gyanú

Orvvadászat a megalapozott gyanú

2021. július 21. - Kék hírek

Strandok éjszakája - Zalában is

Strandok éjszakája - Zalában is

2021. július 20. - Érdekes

Felcsaptak a lángok a Citromszigeten

Felcsaptak a lángok a Citromszigeten

2021. július 20. - Kék hírek

Ítélkezési szünet a bíróságokon

Ítélkezési szünet a bíróságokon

2021. július 08. - Kék hírek

A köztisztviselőket köszöntötték

A köztisztviselőket köszöntötték

2021. július 03. - Kanizsa

Időjárás a Balatonon

Időjárás a Balatonon

2021. június 28. - Kanizsa

+