(Fotó: police.hu)
Egy 26 éves tófeji férfi közlekedett 2022. április 5-én 14 óra 4 perc körül egy személygépkocsival a 7-es számú főúton Nagykanizsa irányából Zalakomár irányába. A 192-es kilométerszelvénynél letért a menetiránya szerinti jobb oldalra, majd ellenkormányozást követően áthaladt az úttesten és a menetiránya szerinti baloldalra lesodródva az útpadkán és a vízelvezető árkon keresztülhaladva egy beton kerítéselemnek ütközött. Onnan továbbhaladva egy fának csapódott, majd a személygépkocsi tengelye körül átfordulva tetőlemezére borulva állt meg.
Az ütközéssorozatot követően a gépjárművezető és két zalaegerszegi utasa is megsérültek. A három férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
(Forrás: police.hu)
A két férfit a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta, cselekményük miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.
Az ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása, továbbá a közrend, a közbiztonság fenntartása.
Kigyulladt egy megközelítőleg ötven négyzetméteres lakóház Várföldén, az épület teljes terjedelmében kiégett.
Kézre került a murakeresztúri emberölés gyanúsítottja.
A 44 éves államtagadó férfi akár 10 éves börtönbüntetést is kaphat Németországban.
A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Nemcsak balesetekhez és tűzesetekhez vonultak ki, hanem veszélyes fák eltávolításához is riasztották őket.
A segítségnyújtásban Zala vármegyéből Németh Attila Gábor tűzoltó törzszászlós vett részt, aki a Zalakarosi Katasztrófavédelmi Őrs egyik szerparancsnoka.
A nagykanizsai rendőrök rövid időn belül elfogták a tolvajt.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A mustgáz a must erjedése során intenzíven felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél nagyjából másfélszer nehezebb gáz.
A rendőrök a vásárlókat is azonosították, ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.