Fehér autó koccanhatott a Mercedes elejének (Fotó: police.hu)
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 20000/4739/2022. általános számon indított eljárást anyagi kárt okozó közúti közlekedési baleset miatt.
Egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú fehér színű gépkocsival közlekedett egy ismeretlen személy a Nagykanizsán a Rózsa utcában, a Platán sor keleti oldalán az Attila utca irányából a Teleki út felé 2022. június 6-án 22 óra és június 7-én 12 óra 30 perc között. Feltehetőleg a járműve jobb oldalával nekiütközött az úttest jobb oldalán álló fekete színű Mercedes típusú személygépkocsi elejének. A balesetet követően az okozó járművével megállás nélkül, adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérik, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: police.hu)
A balesetben összesen hárman sérültek meg
Tűzoltók szabadították ki az autóban lévő embert
A tűzoltók siettek a helyszínre
A kerék levált az utánfutóról, majd a szemközti forgalmi sávba gurult, ahol nekiütközött egy érkező járműnek. A balesetben senki nem sérült meg, a vétlen autóban azonban anyagi kár keletkezett.
A vele egybeépített lakóházat azonban sikerült megóvni, és a tűz további lakóépületeket, illetve egy közeli napraforgótáblát sem ért el.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A rendőrök a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra. Vele szemben ittas járművezetés és kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
A jármű forgalmi engedélyét a hatóság bevonta, vezetőjével szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.
Két személyautó ütközött össze, egy ember megsérült.
A hatóságok közel fél kilogramm növényi anyagról számoltak be
A lángokat a város hivatásos tűzoltói fékezték meg.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a nővel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat. A férfinak azért kell felelnie, mert a vád szerint úgy engedte át a gépkocsi vezetését, hogy tisztában volt a nő ittasságával. Ellene jármű
Az édesanya szerint Lukácsi Péter és Györei Zsolt nemcsak kötelességüket teljesítették, hanem emberségről és rendkívüli segítőkészségről is tanúbizonyságot tettek.
A már-már cirkuszi, szó szerint életveszélyes mutatványra az Aréna parkolójában került sor.
Hordágyon mentették le a hegyről az idős túrázót.
Airsoft fegyvert fogott volt férjére és annak élettársára egy nő Zalaegerszegen.
A férfi a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt. A Lenti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat ellene, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A négy vádlott 2025 júliusában több mint egymillió forintos kárt okozott, rendbontásuknak végül a kiérkező rendőrök vetettek véget.