Kék hírek - 2022. augusztus 26., Péntek
#verseny #tűzoltók #Zala megye

Helytálltak a zalai tűzoltók az országos versenyen

Helytálltak a zalai tűzoltók az országos versenyen

(Fotó: ZMKI)

Az augusztus 22-24. között megrendezett XVI. Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósportverseny befejező napján a csapatok a négyszer százméteres váltóban, illetve kismotorfecskendő-szerelésben mérték össze tudásukat. A viadalt végül Győr-Moson-Sopron megye csapata nyerte, ők őrzik két évig a vándorserleget. A zalai csapat a 14. helyen végzett.

A szerdai versenynap is az UTE atlétikai stadionjában indult. A délelőtt első felében a négyszer százméteres váltófutást teljesítették a versenyzők. Ebben a számban a váltó első tagja egy sugárcsővel és egy létrával rajtol: előbbi testesíti meg gyakorlatilag a stafétát, utóbbi pedig ahhoz kell, hogy segítségével feljusson az első akadályt jelentő kisház tetejére. Azon végigszaladva, a másik oldalán leugorva fut a váltásig, a második tűzoltó feladata, hogy átvesse magát a két méter magas palánkon, majd átadja a sugárcsövet harmadik társának. Ő futtában magához vesz két tömlőt, végigszalad velük egy nyolc méter hosszú gerendán, menet közben összekapcsolja azokat, majd a tömlőket egy osztóhoz is csatlakoztatja, a tömlőre kapcsolja a sugárcsövet, de még a váltózóna előtt le is kapcsolja azt. A váltó negyedik tagjának az a feladata, hogy odafusson a kikészített tűzoltó készülékhez, felvegye azt, majd segítségével eloltsa a korábban meggyújtott tálcatüzet. A versenyző a tálcától csak akkor futhat tovább, ha a tüzet a tálcában és ha kell, a tálcán kívül is teljesen eloltotta. A feladat megoldása után sugárcsővel befut a célba.

Az utolsó versenyszám a kismotorfecskendő-szerelés volt. A feladat elsőre egyszerűnek hangzik: a berendezés típusának megfelelő módon be kell indítani a kismotorfecskendőt, egy tartályból felszívni a vizet, majd egy alapvezetéken és két sugáron keresztül célba lőni egy-egy táblára. Ezek közepén egy öt centi átmérőjű nyílás van, úgy kell célozni, hogy azon átmenjen a víz, és meg lehessen tölteni az alatta lévő tartályt. 

A viadalon egyéniben és csapatban is hirdetnek győztest. Egyéniben és egyéni összetettben a százméteres akadályfutásban és a horoglétramászásban nyújtott teljesítmény számít, míg a csapatversenynél a váltó és a kismotorfecskendő-szerelés eredményét veszik figyelembe. Az összetett csapatverseny sorrendje pedig úgy alakul ki, hogy összeadják valamennyi versenyszám helyezési számait. Pontazonosság esetén az a csapat kerül előbbre, amelyik kismotorfecskendő-szerelésben jobban teljesített. 

A délutáni, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban tartott eredményhirdetésen Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, az országos katasztrófavédelmi főigazgató műveleti helyettese üdvözölte és köszöntötte a versenyzőket. A tábornok egyebek mellett megköszönte a résztvevőknek, hogy szabadidőt, fáradtságot nem kímélve felkészültek a megméretésre. Erdélyi Krisztián úgy fogalmazott, a szolgálatban való mindennapos helytállás mellett felkészülni egy ilyen komplex sportversenyre nem mindennapi teljesítmény. A főigazgató-helyettes elismeréssel adózott a versenyzők helytállása előtt, egyben példaként állította a sportolókat a teljes személyi állomány elé. Hozzátette, azért sem baj, ha minél többen tekintenek példaképként a versenyzőkre, mert a tűzoltósportban is fontos az utánpótlás-nevelés. 

Az eredmények összesítését követően az összetett csapatversenyben Győr-Moson-Sopron megye végzett az élen, megelőzve a második helyezett Bács-Kiskun, illetve a harmadikként teljesítő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapatot. 

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot a megmérettetésen Agg Tamás, Ambrus Gábor, Horváth János, Tóth Tamás, Cseresznyés Dániel, Horváth Gergő, Szabados Gergely, Sipos György és Karsai Zsolt képviselte. A tűzoltók minden versenyszámban odatették magukat és tisztes helytállással a 14. helyen fejezték be a viadalt, olvasható a ZMKI oldalán.

Még érdekes lehet ...


2026. szeptember 07., Hétfő

Részegen döntött ki egy villanyoszlopot Nagykanizsán – drog is volt nála

A rendőrök a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra. Vele szemben ittas járművezetés és kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.


Guruló roncsot állítottak meg Zalaegerszegen

A jármű forgalmi engedélyét a hatóság bevonta, vezetőjével szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.


2026. szeptember 06., Vasárnap

Két autó ütközött az M7-esen Nagykanizsánál – egy ember megsérült

Két személyautó ütközött össze, egy ember megsérült.


2026. szeptember 05., Szombat

Ausztriában vette a kannabiszmagot, Nagykanizsán termesztette a marihuánát

A hatóságok közel fél kilogramm növényi anyagról számoltak be


2026. szeptember 03., Csütörtök

Kisteherautó gyulladt ki Nagykanizsán

A lángokat a város hivatásos tűzoltói fékezték meg.


Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet Molnáriban – az autó gazdája is felelhet!

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a nővel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat. A férfinak azért kell felelnie, mert a vád szerint úgy engedte át a gépkocsi vezetését, hogy tisztában volt a nő ittasságával. Ellene jármű


2026. szeptember 02., Szerda

Rendőrök vitték kórházba az életveszélyes állapotba került kisfiút

Az édesanya szerint Lukácsi Péter és Györei Zsolt nemcsak kötelességüket teljesítették, hanem emberségről és rendkívüli segítőkészségről is tanúbizonyságot tettek.


2026. szeptember 01., Kedd

Ezek teljesen megőrültek? Gyerekek ültek ki egy mozgó autó ablakán Nagykanizsán +VIDEÓ

A már-már cirkuszi, szó szerint életveszélyes mutatványra az Aréna parkolójában került sor.


Pacsai tűzoltók mentettek Badacsonytomajon

Hordágyon mentették le a hegyről az idős túrázót.


2026. augusztus 31., Hétfő

Dühbe jött a zalaegerszegi Bonnie

Airsoft fegyvert fogott volt férjére és annak élettársára egy nő Zalaegerszegen.


Jótékonysági pénzt lopott egy lenti pékségből, italra és kábítószerre költötte

A férfi a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt. A Lenti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat ellene, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.


Egész nap randalíroztak, majd fellázadtak a Nagykanizsai Javítóintézetben

A négy vádlott 2025 júliusában több mint egymillió forintos kárt okozott, rendbontásuknak végül a kiérkező rendőrök vetettek véget.


2026. augusztus 30., Vasárnap

Autók borultak árokba, modellhelikopter akadt egy fa tetején

A nap legszokatlanabb riasztása 17.26-kor futott be.


2026. augusztus 29., Szombat

Klímatűz: ezek a jelek figyelmeztethetnek a közelgő bajra

Egy régi épületbe csak akkor szabad klímát telepíteni, ha előzőleg ellenőrizték, hogy az elektromos hálózat elbírja-e a készülék terhelését.


2026. augusztus 28., Péntek

Erkélytűz Keszthelyen: 21 lakót mentettek ki a társasházból

A tűz a tetőszerkezetet is érintette, ezért a tűzoltóknak azt részben meg kellett bontaniuk.

+